2022. 10. 14. – Viszonylagos jólétben az ember elég könnyen kukába vágja a már nem használt, esetleg elromlott elektronikai kütyüjét, arról viszont a legtöbbeknek talán fogalma sincsen, hogy ezután mi lesz a sorsa az e-hulladékként számon tartott kütyüvel. Pedig a bolygónk, úgy a saját érdekünk volna, hogy a technológiai vívmányainkkal ne terheljük fölöslegesen a környezetet, másképp ugyanis lassan, de egészen biztosan halálra vagyunk ítélve:

belefulladunk az e-szemétbe.

Az elektronikai hulladékok veszélyeire egyre többen figyelmeztetnek, aminek hangossága talán egyenesen aránylik a Föld nyersanyag-készleteinek vészes apadásával. Az e-szemetek ugyanis olyan meg nem újuló nyersanyagokat tartalmaznak, melyeket jelenleg kizárólag bányászat útján lehet kinyerni, a gond ezzel csupán az, hogy ezek az anyagok nem teremnek újra és újra.

Igaz, egyesek szerint a bolygó lapos, szóval bármi és akármi is előfordulhat, de a jelenlegi konszenzus, hogy a Föld jelenlegi bioszférájával együtt saját magunkat is kinyírjuk, ha nem változtatunk rohamtempóban a kényelmes szokásainkon. Erre figyelmeztetett például a WEEE (Waste Electrical and Electronic Equipment) nemzetközi szervezet is, amely szerint

csak 2022-ben 5,3 milliárd (!!!) mobiltelefon végezte a hulladéklerakókban.

 

Ha átlagosan 9mm vastagsággal számolunk, akkor egy 50.000 kilométer magas tornyot lehetne belőlük építeni. Ez körülbelül 120-szor lenne magasabb, mint amilyen magasságban kering fölöttünk a Nemzetközi Űrállomás. Magyarul eszeveszett módon szemeteltük szét a Földet CSAK mobillal, CSAK 2022-ben.

De miért is olyan nagy probléma, hogy belefulladunk az e-szemétbe?

Az sosem tesz jót a hosszútávú egészségnek, ha belefulladunk valamibe.

De azért képzeljük csak el, hogy a fent ismertetett mennyiséghez még hozzáadódik az összes többi elektronikai cucc is, mint például a lazán a szemét közé vágott háztartási gépek, a számítógépek és azok különböző alkatrészeik, a monitorok, kijelzők és tévék, a játékkonzolok, különböző okoseszközök, mint például az okosóra, okoskarperec, otthoni asszisztens, vagy az olyan kütyük, mint a párologtatók, a ventilátorok, légkondicionálók, és így tovább, és így tovább, egészen a legapróbb mütyürökig, tamagocsiig.

Az ENSZ becslései szerint 2021-ben egy teljesen átlagos, hétköznapi ember 7,6 kiló e-szemetet termelt, ami azt jelenti, hogy közel 57,4 millió tonna elektronikai hulladék keletkezett. Bár az újrahasznosításban élen jár az Európai Unió, még itt is csak a 35%-a kerül feldolgozásra, a világátlag jócskán ez alatt, 20%-on áll. Ez azt jelenti, hogy az 57 millió tonna szemét 80%-a valószínűleg nem lesz újrahasznosítva, azaz évszázadokon keresztül a föld alá lesz temetve, vagy valamilyen hatalmas hulladéklerakóban végzi.

Ezzel több probléma is van. Egyrészt a nyugati országok jellemzően az elmaradott országokba és régiókba száműzik az e-szemetet, mint Mexikó, Dél-Amerika, Kelet-Európa, Közép-Afrika, India és Kína. Itt a szemét jellemzően csak áll, guberálnak belőle, közben alaposan beszennyezi a földeket, néhol, a szerencsésebb helyeken, bár elenyésző mértékben, de újra felhasználásra kerül. Másrészt bárhová is kerüljön a szemét, nem csak a földet mérgezi meg súlyos mértékben, hanem beszennyezi a termőföldeket, a terméseket, az állatokat, bogarakat, szóval a teljes környezetet, ami így duplán üt vissza az emberre.

A szeméttermelő országok, és a fogadóik. | Kép: Geneva Environment Network

Az elektromos hulladék ugyanis súlyosan környezetszennyező, és nem csak azért, mert nehezen, vagy egyáltalán nem bomlik le. A mérgező anyagok, mint például az ólom és higany beszivárog és felhalmozódik a talajban, a vízben, úgy az élőlényekben – illetve a levegőben is. Utóbbi nagyrészt égetés útján történik, amely az előbbiek mellett berilliumot, talliumot, kadmiumot, arzént, valamint brómozott égésgátlókat és poliklórozott bifenileket juttatnak a levegőbe.

ezek pedig visszafordíthatatlan egészségügyi hatásokhoz, többek között rákhoz, vetéléshez, idegrendszeri károsodáshoz és az IQ és értelmi képességek csökkenéséhez vezethetnek.

De nemcsak szemétként károsak a kukában végzett kütyük, hanem már az előállításuk mínusz egyedik lépésekor. A felhasznált nyersanyagokat ugyanis mind ki kell bányászni, amely óriási szén-dioxid-kibocsátással jár. A kidobott elektronikából – bár nehezen, de – szintén kinyerhetőek lennének ugyanezek az anyagok, mint a neodímium (ami motorok mágneseihez szükséges), az indium (televíziókban használatos) a kobalt (az akkumulátorokhoz nélkülözhetetlen), vagy mint az arany, az ezüst, a réz, a platina, és az alumínium, míg a visszanyerésük 80%-kal kevesebb CO2-kibocsátással járna a bányászathoz képest.

Afrikában sok helyütt halomban áll az elektronikus hulladék, amit nem ritkán gyerekekkel válogattatnak szét.

Az újrahasznosítás azonban a legkevésbé sem népszerű – sem a gyártóknál, sem pedig az államoknál. A folyamat ugyanis kellően körülményes és lassú ahhoz, hogy helyette inkább a sokkalta szennyezőbb és megterhelőbb földi bányászatot, illetve a szemét elszállítását és elhantolását válasszák – általában olyan országokba, ahol sem munkaügyi, sem biztonsági törvények nem védik az e-szemetet kezelő embereket.

Egy másik súlyos probléma emellett, hogy a gyártókat nem kifejezetten ösztönzik, drákóibb esetben kényszerítik arra, hogy a termékeik könnyen javíthatóak vagy újrahasznosíthatóak legyenek. Sőt, sokszor éri a vállalatokat az a kritika is, hogy a készülékeiket – szoftveresen vagy hardveresen – szándékosan rontják le, hogy aztán a fogyasztó „kénytelen” legyen megvenni az újabb és „jobb” terméket.

De az átlagemberek edukációja is elmarad. Az emberek sokszor nem tudják, hogy mit csináljanak az elektronikai szeméttel, ezért reflexszerűen dobják a krumplihéj mellé a szemetesbe. Pedig vannak módok, hogy ne így végezze:

• az eszközök lecserélését egy átlag felhasználó el tudja halasztani, nem kell mindig és azonnal rohanni az újabb iPhone-ért (vagy Androidért)
• a régi kütyüket újféleképpen is fel lehet használni, másodlagos funkciót mindennek lehet találni
• a termékeket vissza is lehet ám küldeni a gyártónak, aki szétbontja, és sok elemet újrafelhasználhat
• de sok helyen vannak kifejezetten e-hulladékgyűjtő pontok is, melyek a megfelelő módon, a megfelelő helyre juttatják a szemetet.

Ez viszont önmagában édeskevés. Az e-hulladék egy nagyon mélyen gyökeredző probléma, aminek valójában csak elszenvedői, mintsem okozói a végfelhasználók. Az államok és a gyártók is nagyon jól profitálnak a jelenlegi rendszerből, míg a szemét szépen lassan, de halálbiztosan ihatatlanná teszi a vizeket, belélegezhetetlenné teszi a levegőt, és élhetetlenné, terméketlenné teszi a földeket.

Források: DigitalTrends, BBC, BBC, Geneva Environment Network, Iberdrola, Natural History Museum, CalRecycle

Ezt is érdemes elolvasnod:

A Bitcoin bányászata károsabb a környezetre, mint a globális marhahús-előállítás