Az Intel 2022-ben csatlakozott be a videokártya-piacra. Az első akadályokat sikeresen vették, itt az ideje egy kicsit bekeményíteni.

2023.10.14. – Az Intel évtizedekkel ezelőtt képviseltette már magát a videokártyák piacán, ám csúfos kudarccal végződött a történet. 2022-ig szinte csak a processzorokba gyártott, harmatgyenge grafikus gyorsítóikkal találkozhattunk. Tavaly azonban minden megváltozott, színre lépett az Arc Alchemist széria. A cég nem titkolt terve az volt, hogy az Nvidia és AMD mellé csatlakozzon. Nem erőből akarták betörni az ajtót, tudatosan nem készültek 3060 Ti szintnél erősebb kártyák. Először a stabil alapot akarták megteremteni ezekhez, mely jól sikerült. Az első időszakban voltak driver problémák, de minden hónapban fejlődik az illesztőprogram, értékes FPS-eket hozva a játékosok számára is. Néhány napja pedig az Arc A580 árusítása is megkezdőzött, mely a 80 ezer forintos kategóriában hódítana.

Az új Intel kártyák már a spájzban vannak?

A Phoronix csapata érdekes dologra lett figyelmes, a nyílt forráskódú, i915 driverben. Olyan azonosítók bukkantak fel, melyet egyetlen jelenlegi Intel kártyához sem lehet párosítani, a betűjel is ugrott egyet. Az alábbi azonosítókat sikerült kihámozni:

  • 0x56B0 – 🆕
  • 0x56BA – 🆕
  • 0x56BB – 🆕
  • 0x56BC – 🆕
  • 0x56BD – 🆕
  • 0x56A0 – Arc A770
  • 0x56A1 – Arc A750
  • 5x56A2 – Arc A580
  • 0x56A5 – Arc A380
  • 0x56A6- Arc A310
  • 0x56B3 – Arc Pro A60
  • 0x56B1- Arc Pro A50
  • 0x56B1 – Arc Pro A40
  • 0x5690 – Arc A770M
  • 0x5691 – Arc A730M
  • 0x5692 – Arc A550M
  • 0x5696 – Arc A570M
  • 0x5697 – Arc A530M
  • 0x5693 – Arc A370M
  • 0x5694 – Arc A350M
Intel videokártya

Intel videokártya roadmap

Jól látható, hogy a lista első öt eleme egy „új -🆕” feliratú emojit kapott. Jelen pillanatban két dolog jöhet szóba. Az egyik, hogy az Intel már készíti elő a következő generációt, mely a Battlemage nevet kapja majd. A másik eshetőség, hogy a régóta pletykált, fenti roadmapen is szereplő Alchemist+ kártyák érkezhetnek majd. Ezek a korábbi generáció felújított, fejlesztett példányai. Kicsivel több erőre, kicsivel jobb fogyasztásra számíthatnak a játékosok. Gyakorlatilag fél év állna a kártyák rendelkezésére, mert 2024 második negyedévében már a fenti ütemterv alapján is a Battlemage videokártyák érkeznek. Remélhetőleg napokon belül kiderülhet az Intel terve, mely ismételten felzavarhatja a VGA piac állóvizét.

Forrás: Videocardz

Ezért nem érdemes előre összeállított PC-t venni – Sok hátránnyal jár

×