A Call of Duty játékokban mindig hangsúlyos volt a Sniper fegyverek használata. A Warzone sem kivétel ez alól, a rajongók itt sem pihennek.

2023.10.13. – A “Sniper” kategória mindig is népszerű választás volt az FPS játékosok körében. Nem csak magukat a fegyvereket foglalja magában, hanem az azokhoz tartozó játékstílust is. A legtöbb frag videóban is szinte csak ilyen lövéseket láthatunk a 1 tap fejesek mellett, hiszen egy fél táras darálás nem igazán vonzza a megtekintéseket. A Call of Duty esetében pedig nem is kérdéses, hogy mennyire összemosódtak a Quickscope vagy épp Noscope kifejezések a játékkal. Ez a Warzone-ra is igaz.

A Warzone (2) Sniper kategóriája azonban nem indult fényesen. Kiváló fegyverekkel találkozhattunk, ám a játékosok jelentős részének hiányzott, hogy egy lövésből is leteríthessenek teljesen felpáncélzott ellenfeleket. Szerencsére ezt az április közepén megérkezett Season 3 javította, ám jelen bejegyzésünk szereplője nem ebben jó. Season 1-ben és Season 5-ben már egyszer megvizsgáltuk a dolgot, ám a ezúttal már a fegyver terén is lettek változások, Így kötelező ránézni az új összeállításra.

Nézzük is meg, hogy Warzone-ban ezt milyen módon fejleszthetjük tökélyre Season 6-ban!

A Warzone fegyver

Értelemszerűen a Sniper kategóriából kell szemezgetni, ám nem minden jelölt tökéletes a feladatra. Minél gyorsabb ADS sebességgel és kezelhetőséggel rendelkező fegyvert kell választanunk, így ki is esnek a nagyobb sebzéssel, de lassabb mozgással kecsegtető fegyverek. A CharlieINTEL szerkesztői a korábbi SPX-80 helyett ezúttal az FJX Imperiumot jelölték ki a faladatra. Bizony, 6 szezon után végre ide is beköszöntött egy kis változatosság. 

A kiegészítők

Warzone Sniper

Warzone Sniper

A fegyver tulajdonságain a rengeteg attachment tovább javíthat. Érdemes megfontolnunk az öt felszerelendő kiegészítő listáját, de ebben is van segítségünk:

  • Optic: SP-X 80 6.6x
  • Laser: VLK LZR 7mw
  • Muzzle: Nilsound 90
  • Ammunition: .408 Explosive
  • Rear Grip: Skull-40

A kiegészítőket vizsgálva is hamar észrevehetjük, hogy semmi sem maradt a régi. A Nilsound 90 Muzzle és a .408 Explosive párosítása kikerülhetetlen. Ennek köszönhetően nem csak a lövedék sebességén és a sebzési távolságokon javítunk, de becsapódáskor extra sebzést is kioszthatunk. A Muzzle hangtompító hatásának köszönhetően pedig akár újra is próbálkozhatunk, szinte teljesen észrevétlenül. A fegyver kezelhetőségét javítja a VLK LZR 7mw Laser és Skull-40 Rear Grip, melyek még az ADS és Sprint-to-Fire sebességen is javítanak. Az SP-X 80 6.6x pedig arról gondoskodik, hogy garantáltan meglássuk a távoli célpontokat is.

A legjobb perkek és kiegészítők

A Perkek és Equipmentek megfelelő finomhangolással még jobban megkönnyíthetjük a dolgunkat:

  • Base Perk 1: Double Time
  • Base Perk 2: Overkill
  • Bonus Perk: Fast Hands
  • Ultimate Perk: High Alert
  • Lethal Equipment: Throwing Knife
  • Tactical Equipment: Smoke Grenade

A bő fél évvel ezelőtt javasolt Commandot felcserélte a Double Time, de a Scavenger és a Strong Arm sem maradt. A fejlesztők az elmúlt szezonok során többször is hozzányúltak a Perkekhez, ezért volt szükség a cserékre. A legkritikusabb pont a Fast Hands és a Double Time párosa lehet.

A fegyver feloldása

A Warzone fegyver feloldása sokkal könnyebb, mint az SP-X 80 megszerzése. Nemes egyszerűséggel 30 olyan sniper ölést kell szereznünk, ahol csak egyetlen egy lövés kellett az öléshez. A Vondel Lockdown és az Armored Royale módok is segíthetnek ebben a Season 6 során.

Legjobb alternatívák

Quickscope-hoz nem túl jók a jelenleg is népszerű, ám robosztusabb Warzone fegyverek. Szerencsére az előző Season ezúttal is tartogatott némi újdonságot, a Carrack .300 kifejezetten ütős alternatíva lehet. Kellemes sebzési távolságokkal rendelkezik, miközben a kezelhetőségével sincsenek nagyobb problémák. Ha kell, akkor pedig akár vissza is nyúlhatunk az eddigi favorithoz, az SP-X 80-hoz is.

Ilyen undorító módon készülnek a csalók a Modern Warfare III PC bétájára

 

×