2023.10.10. – A szeptember 12-én kirobbant Unity-botrányt követően azonnali hatállyal távozik a független játékfejlesztők körében igen népszerű játékmotort gyártó vállalat éléről John Riccitiello – jelentette be a Unity.
Az elnök azzal vívta ki a közönség – a fejlesztők és a játékosok egyöntetű – haragját, hogy a pár héttel ezelőtti ominózus napon, egyetlen érintettel sem kommunikálva egyszer csak bejelentette a Unity különadóját, amit a játékok telepítései után számláznának ki – már 2024. január 1-től. A Unity ellen az egész videojátékos világ felzördült, a stúdiók egy része pedig azzal fenyegette meg a céget, hogy amennyiben 2024-ben valóban érvérbe lép a Runtime Fee-nek nevezett új adózás, akkor egyszerűen leveszik az érintett játékaikat a platformok boltjaiból.
Kellett is néhány nap, mire észbe kaptak a Unity fedélzetén, és immáron John Riccitiellót – okosan – a háttérbe állítva bocsánatot kértek a fejlesztőktől, majd megígérték a Runtime Fee rendszerük felülvizsgálatát, átalakítását. Erre egészen szeptember 22-ig kellett várni, amikor már egy valóban működőképes modellel rukkoltak elő – bár az elveszített bizalom visszanyerésére ez még elégtelen volt.
Az előzmények ismeretében tehát borítékolható volt, hogy az Electronic Arts néhai vezetője, a mikrotranzakciókat a FIFA-játékokkal meghonosító és tökélyre fejlesztő John Riccitiellónak sokáig nem lesz maradása. A Unity közleménye szerint Riccitiello legalább az új CEO kinevezéséig tanácsadói pozícióban fog tovább működni, míg az ideiglenes operatív vezetést a Red Hat és az IBM korábbi vezetője, James M. Whitehurst kapta a nyakába, a cég elnöki feladatait pedig a Unity igazgatótanácsának vezetője, Roelof Botha fogja ellátni.
Külön érdekesség, hogy Riccitiello épp egy évtizeddel ezelőtt, 2013-ban a Sim City hasonlóan botrányos megjelenése nyomán hagyta el az EA hajóját. Ezután, 2014-ben, épp a Unity 5. verziójának megjelenése előtti évben csatlakozott a játékmotort egyengető vállalathoz, ahol 2019-ig mondhatni nyugalmasan kormányzott, mígnem az állását vesztett Anne Evans, a Unity HR-vezetője szexuális zaklatással vádolta Riccitiellót. A Unity vezetése tagadta a vádakat, aminek a kaliforniai bíróság is helyt adott.
2024.02.07. – Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második,…
2024.02.07. - A Windows éppen 17 éve, 2007 januárjának végén mutatta be a BitLocker nevet…
2024.02.07. - A Counter-Strike 2 rajongók végre kicsit fellélegezhettek, hiszen február hetedikén új frissítésre ébredhettek.…
2024.02.07. - Az elmúlt években minden máshoz hasonlóan a gamer monitorok piaca is átrendeződött. Míg…
2024.02.07. - A Warzone játékosok több mint két hónapja élvezhették már a Modern Warfare III…
2024.02.07. - Manapság már minden napra jut egy meghökkentő AI-sztori. A mesterséges intelligencia őrült gyorsasággal…