Az Intel múlt évben több videokártyát is leleplezett. Nagy részük azóta meg is érkezett a boltok polcaira, úgy tűnik, hogy az utolsóra sem kell sokat várni.

2023.10.08. – Az Intel ARC szériáját már senkinek nem kell bemutatni, hiszen az 700-as és 300-as széria már itthon is kapható. A hardveres rész mindig is rendben volt, ám a szoftveres oldalon volt és van is mit javítani. Az Intel mérnökei azonban nem pihennek, szinte minden második hétben érkezik új driver. A régebbi címek esetében is minőségi FPS ugrásokat olvashatnak le a játékosok, tényleg jó úton jár a cég. Az A750, A770 és A380 mellett azonban múlt évben bemutattak egy negyedik kártyát is.

Ez pedig nem volt más, mint az Intel A580. A nevéből hamar kitalálható, hogy a 700 és 300 széria közé ékelődne, mind árban, mind pedig teljesítményben. Éppen ezért sokak várták is a megérkezését, ám az elmúlt hónapokban úgy tűnhetett, hogy talán a cég el is kaszálta a projektet. Aztán szeptember végén, október elején némi mozgolódásra lettek figyelmesek az iparági elemzők. Nem is kellett sokat várni arra, hogy új diasorok, majd később konkrét árcédulák is felbukkanjanak a keleti régióból.

Az alsó kategóriában erősítene az Intel videokártyája

Intel A580

Intel A580

Az Intel kártyája 24 Xe maggal és 24 Ray Tracing egységgel érkezhet majd a piacra. A VRAM-ot sem spórolta ki a gyártó, hiszen a 8 GB ebben a kategóriában elegendő. Sarkalatos pont lehet a kártya fogyasztása, hiszen a 185 wattos érték Nvidia mértékkel nézve kicsit túlzás. Az A580 az RX 6600 és RTX 3050 kártyákat szorongatná a budget összeállításokban.

Hazánkban az RX 6600 és RTX 3050 kártyák 90 és 100 ezer forintos ársávban mozognak. Az Intel az amerikai és japán árazás alapján inkább a 80 ezres kategória alját célozná be az európai régióban. Budget gépeknél ez bizony döntő szempont lehet, főleg ha a teljesítmény is megfelelő lesz, hiszen minden egyes megspórolt ezresnek további helye lehet a teljes összeállításban. Az Intel időközben ki is küldte a kártyák tesztpéldányait a média képviselőinek, így remélhetőleg hamarosan független teszteket is kapunk a videokártyák erejéről. Ha valóban stimmel az árazás, illetve a teljesítmény is rendben lesz, akkor az alsó kategóriában is félhet az AMD és az Nvidia.

Forrás: Videocardz

Hamarosan megjelenik a fura ASUS videokártya – Így lehet 1TB-os a VGA

×