Gaming

Kiderült: Ekkor jelenik meg az újgenerációs Xbox, ami a Seriest váltja

2023.09.19. – A Microsoft és az Xbox bázisán valószínűleg már összeült a válságstáb, aminek tagjaira maradt az a feladat, hogy sebtiben átvariálják a konzol jövőjével kapcsolatos ütemtervet. Bejelentéseket kell előrehozni, pontosítani néhány dolgon, illetve cáfolni, vagy épp megerősíteni a kiszivárgott belsős dokumentumok valóságtartamát.

Az amerikai bíróságnak a versenyhivatallal folyatott csörte során benyújtott, az Xbox konzolok múltját, jelenét és jövőjét felvázoló doksik ugyanis olyan tervezeteket tartalmaznak, melyeket hétpecsétes titokként próbáltak kezelni – egészen addig, míg közkézre nem kerültek. Innen tudjuk például, hogy egy éven belül a boltokba kerülhet az új, lemezmeghajtótól megszabadított Xbox Series X, illetve még idén jöhet egy haptikus visszacsatolással felvértezett kontroller is.

Most pedig azt is megtudhattuk, hogy a Microsoftnál mikorra tervezik az Xboxok újabb generációját, amellyel leváltanák a kurrens Series-masinákat.

A bűvös dátum: 2028

A dátumok nyilván képlékeny dolgok, hiszen mint látható, igen sok esemény képes lehet befolyásolni az előre gondosan lefektetett terveket. A 2022-ben keltezett belsős dokumentumok szerint viszont a Microsoft 2028-ban szeretné a boltokban tudni az újabb konzolját, ami azért sem oly meglepő, mert ugyancsak az FTC-per kapcsán derült ki, hogy a Sony is ekkor rukkolna elő a PlayStation 6-tal.

Ugyanakkor kicsit másként nézne ki a következő generációváltás, mint a legutóbbi. Phil Spencer és csapata ugyanis azt fontolgatja (ez egy fontos szó), hogy a 2028-as új Xbox egyfajta hibrid konzol legyen, amiben összeérik a natív és a felhő alapú játék. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy bár a játék egy része továbbra is a konzolon futna, de bizonyos elemeket a felhőből streamelnének bele.

Ezzel pedig nem csak a telepítendő adatmennyiségen mérsékelnének, de olyan újszerű lehetőségeket is adnának a fejlesztőknek, melyeket a hardver képességei-limitációi miatt másképp nem tudnának megoldani.

A következő konzolgeneráció kulcsszereplője az AI?

Hardveresen olyan érdekességekre kell gondolni, mint a következő generációs ray tracing, a dinamikus bevilágítás, a gépi tanuláson és a mesterséges intelligencián alapuló szuperfelbontás, vagy például a mikropolygon renderelés optimalizálása.

Az utolsó sorban valószínűleg a korábban Keystone-ként emlegetett olcsó, tévére köthető eszközt vélhetjük felfedezni (mint a Chromebox), amit egyelőre nem tudni, hogy teljesen elvetettek-e, vagy továbbra is tervben van, hiszen időközben a Samsung TV-ken egy szimpla Game Pass-alkalmazással már megoldották a dolgot.

Nagyon érdekes újítások ezek, melyek a mesterséges intelligenciát minden korábbinál jobban beemelnék a játékfejlesztésbe is. Egy prezentációs dián például éppen azt láthatjuk, hogy a Microsoftnál milyen sok területen alkalmaznának AI-t: a játékok teljesítményétől kezdve, a fejlesztői eszközökön át egészen a játékélményig mindenhol jelen lenne. Sőt, ha hihetünk a ’22-es doksinak, akkor ezek egy része már javában fejlesztés alatt áll.

Az alább látható roadmap alapján pedig az új xboxos játéktervezés 2024-ben, azaz valamikor jövőre kezdődnének, míg az első devkiteket 2027-ben postáznák a fejlesztőknek. Ezt követően indulhatna csak meg a már majdnem végleges tesztpéldányok legyártása, majd némi tökéletesítés után 2028-ban már vihetik is haza a játékosok.

Fontos azonban, hogy mindez csupán egy tervezet, ami a fejlesztés során még sok más irányt is vehet-vehetett.

Az valószínűnek tűnik, hogy a jelenlegi generáció 2028-ban átadhatja a stafétát, de hogy az új Xbox milyen lesz, az azért nagyban függhet a Sony saját terveitől is. Ha ugyanis a Microsoft egy merőben eltérő gépet dobna piacra, akkor félő, hogy az még jobban megdobja az amúgy sem rövid AAA multiplatform címek fejlesztési idejét.

A hibrid megoldás is izgalmasan hangzik, ugyanakkor a játékosok részéről kell az elfogadottság, hiszen ez egyben azt jelentené, hogy a következő Xbox stabil és jó internet nélkül konkrétan használhatatlan lesz. Ezzel már 2013-ban is meggyűlt a bajuk, és akkor hasonlókról, hogy a játék egy része nem a konzolról fog futni, még csak szó sem volt. Kérdés, hogy mennyire lett elfogadóbb a közönség az ilyen megoldásokkal, vagy az Xbox One után 15 évvel is hasonló elutasításra talál az ötlet?!

Meglátjuk, ahogyan azt is, hogy a Phil Spencerék mennyire tartanak ki a fent vázolt stratégia mellett.

via – Engadget, The Verge

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

13 perc telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

42 perc telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

43 perc telt el azóta...

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

1 óra telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

2 óra telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

4 óra telt el azóta...