Tech/Tudomány

Rákot okozhat az iPhone? – Több EU-s országban vizsgálódnak az Apple után

2023.09.15. – A francia hatóságok vizsgálódása minden bizonnyal nem jött túl jól az Apple-nek, ami épp a napokban leplezte le az immáron USB-C-vel felvértezett új mobilkészülékét, az iPhone 15-öt. Az újdonságos sora természetesen nem áll meg ennyiben, állítólag még PC-s csúcsjátékokat is képes lesz futtatni, ugyanakkor azt azért reméljük, hogy a franciák által a 12-es iPhone-ban talált problémát is orvosolták már.

Ha nem így történt, akkor bizony nagyon megüthetik a bokájukat, ugyanis mint kiderült, az iPhone 12-es átlépte a megengedett sugárzási határértéket, az úgynevezett fajlagos abszorpciós rátát, ami megnöveli az esélyét bizonyos típusú rákos megbetegedések kialakulásának. Bár a franciák szerint a problémát viszonylag könnyen és hamar orvosolhatná az Apple, a vállalat szélesre tárt karokkal állítja, hogy itt bizony minden a legnagyobb rendben van.

Persze nagyon jól tudjuk, hogy az almás cég nyilvánosan sosem ismerhet el egy ekkora hibát, ezzel viszont azt is elérték, hogy Franciaország után Belgium, Németország és Hollandia is vizsgálódni kezdjen. A HVG szerint a holland hatóság a francia tesztek alapján azt nyilatkozta, kétségtelen, hogy a nevezett iPhone átlépte a megengedett sugárzási szintet – míg a német társszerv azt hangsúlyozta, hogy a francia vizsgálat az egész EU-ra vonatkozó intézkedésekhez vezethet.

Ugyanakkor igen komoly problémákat is felvet az ügy. Az iPhone 12 három évvel ezelőtt jelent meg, és csak most derült ki, hogy a kibocsátott sugárzási szintje potenciálisan veszélyes, és növelheti a rák kialakulását az emberi szervezetben – pedig, ahogyan az Apple is bizonyítékokkal az asztalon állítja: átment a szükséges ellenőrzéseken. Ez azonban azt is előrevetítheti, hogy más készülékekkel is hasonló probléma lehet – és nem csak az Apple-nél, hanem akár más gyártóknál is.

A belga hatóságok valószínűleg éppen ezért nem korlátozódnak az iPhone 12-re, cupertinói cég és más gyártók eszközeit is alaposan átnézik. Ha bármelyiknél hasonlókat találnak, az egyrészt egy szigorúbb szabályozáshoz, másrészt számos készülék forgalomból való bevonását eredményezheti az Unióban.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

7 realisztikus vadász szimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

16 perc telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

46 perc telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

1 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

2 óra telt el azóta...

Az úgy erős! – Bugos volt a Warzone, mégis őt bannolták a meccsből

2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…

2 óra telt el azóta...

Ingyen adnak egy gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékot

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

3 óra telt el azóta...