A Valve augusztus végén gyakorlatilag elstartoltatta a Counter-Strike 2 bétáját. Lassan minden aktív játékos ki is próbálhatja az új verziót.

2023.09.03. – A Counter-Strike fejlesztői márciusban végre elárulták, hogy valóban dolgoznak a játék Source 2-es átdolgozásán. Akkor nyári megjelenést ígérték, melyet valamennyire sikerült is tartani. A nyár utolsó napján, az utolsó órákban publikáltak egy minden eddiginél nagyobb frissítést. Nem csak a játék MM, esport és Premier rendszerét alakították át, de az új, brutálisan átalakult Inferno is megérkezett a szerverekre. Ezzel egy időben pedig soha nem látott mennyiségű meghívót küldtek ki a Limited Testre.

Nem sok feltétellel jár a részvétel. Prime jogosultság, MM rank szükséges csak hazánkban, hiszen az EU régió az első percektől kezdve támogatott. Akkor sem kell szomorkodnod, ha még nincs rangod. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján 1-3 naponta új hullámokra érdemes számítani a meghívókat illetően, melyből már azok is részesülnek, akik csak „utólag” szereztek valamilyen rangot. Most már egyértelműen a limitált teszt végjátékában vagyunk, pár hét lehet a tényleges megjelenésig. Addig is folyamatosan dolgoznak a Valve mérnökei arról, hogy a Counter-Strike 2-re való átállás minél gördülékenyebben mehessen majd végbe.

Így állítsd be a Counter-Strike 2-t

A javasolt beállítások - Counter-Strike 2

A javasolt beállítások – Counter-Strike 2

A Source 2 motor érezhetően több erőforrást kér magának, ám még bőven van rajta mit optimalizálni. A fejlesztők folyamatosan dolgoznak ezen, a mostani visszajelzések és azok mennyisége alapján pedig talán még könnyebb dolguk lehet, mint eddig. Remek kérdés lehet ilyenkor, hogy milyen módon érdemes belőni a grafikai beállításokat. Értelemszerűen az abszolút LOW beállítás adhatja a legtöbb képkockát, ám lehet a láthatóság is jelentősen megszenvedi ezt. Szerencsére ThourCS az elmúlt időszakban alaposan kitesztelte ezt. Az fenti és a Tweetben látott beállítások minimális FPS csökkenéssel járnak egy közepes számítógépen is, miközben a láthatóság is remek marad.

A fenti képen látható beállításokat érdemes első körben kipróbálni. A mostani verzióra azonban néhány extra javaslat is érkezett:

  • Az új buildben hibásan működhet az MSAA, így érdemes lehet inkább CMAA2-t kiválasztani.
  • Az Nvidia Reflex alapértelmezett értéke az „Enabled”, ám néhányaknál a kikapcsolt állapot simább játékélményt ad valamiért.
  • Ezen kívül az „fps_max” értékét is érdemes 0-ra (nem 400-ra, nem 500-ra, nem 999-re!) állítani konzolból, mely szintén javíthat az FPS dropokon, ám értelemszerűen ekkor minden erőforrást igyekszik elhasználni a játék.

Remélhetőleg a tényleges megjelenésig alakulnak még a képkocka értékek. Jelenleg nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a Limited Test / Béta állapotokról.

Már a végleges megjelenésre sem kell sokat várni:

HIVATALOS: Elstartolt a Counter-Strike 2 béta – Így juthatsz be

×