Gaming

Ez bizony nem a valóság, hanem egy szuperlátványos akciójáték

2023.09.01. – Szerintem nem lövök nagyon mellé azzal a kijelentésemmel, hogy: a videojátékok látványvilágának egy újabb evolúciós lépcsőfokához érkeztünk. A legújabb fejlesztő megoldások korábban soha nem látott lehetőséget adnak a fejlesztőknek a szupervalósághű grafika elérésére, legyen szó akár az NVIDIA ray tracing technológiájáról, vagy az Unreal Engine 5 egyre bővülő képességtáráról.

Utóbbival kapcsolatban talán még izgatottabbak vagyunk, hiszen amióta az Epic nyilvánosan elérhetővé tette az eszközét, azóta kisebb-nagyobb, nevesebb és kevésbé ismert fejlesztők szállítják nekünk az egyre élethűbb tech demókat, videókat, lassacskán pedig a teljes értékű játékokat. Néhány legalábbis már csőre töltve várja a megjelenést, mint például az először tavaly októberben köztudatba robbant UNRECORD, amiről először senki sem hitte el, hogy tényleg egy játék, illetve annak legújabb kihívója, a szintén UE5-ben készülő Lost Fragment.

Lost Fragment

A Lost Fragment tulajdonképpen pontosan azon a recepten alapul, amelyen az UNRECORD: testkamerás nézetben egy rendfenntartó megpróbáltatásait izgulhatjuk végig egy olyan környezetben és grafika mellett, amit első ránézésre bárki simán összetévesztene a valósággal. Nagy különbség azonban, hogy a Lost Fragment nem egy földhözragadt kommandós szimulátor, hanem egy ízig-vérig horrorélmény lesz.

Az elsőjátékos japán fejlesztőcsapat legalábbis, a NIHIL INANE STUDIO ezt ígéri. Az viszont már egy másik kérdés, hogy a valóban megtévesztően valósághű akció-horrorjáték vajon jó lesz-e? Vagy mindent feláldoznak a grafika oltárán? Mert ugye jól tudjuk már, hogy a látványvilág sokszor nem korrelál a játék minőségével, azaz egy gyönyörű program is lehet bűnrossz, ahogyan egy minimalista, vagy pixelgrafikával megáldott alkotás is nagyszerű.

Ezt majd egyszer talán meglátjuk, ugyanis a Lost Fragment/NIHIL INANE STUDIO egyelőre csak egy Twitter-profillal rendelkezik. Steam-oldal, megjelenési dátum, vagy más egyéb részlet az alábbi megtévesztően életszerű bejelentő előzetesen kívül nincs.

Ezt is érdemes elolvasnod:

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

39 perc telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

53 perc telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

3 óra telt el azóta...

Para és INGYENES – Már tölthető az új Silent Hill játék PlayStation 5-re

2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…

4 óra telt el azóta...

Arat a TikTok, jön fel az streaming – ezeket az appokat zabálják a gyerekek

Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…

4 óra telt el azóta...

Idén is jön Sonic, de a Metro VR is ütni fog – Ezt tartogatta a State of Play

2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…

14 óra telt el azóta...