2024.01.31. – Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján valami nagyrakészülhet a Sony. Sokáig úgy tűnhetett, hogy ezek csak légből kapott információk voltak, ám végül a hivatalos blogbejegyzés sem maradt el. Ebből kiderült, hogy január 31-én, magyar idő szerint 23:00 órakor veszi kezdetét a körülbelül 40 percesre tervezett bemutató. A Sony előre elárulta, hogy a Stellar Blade és Rise of the Ronin címek mellett még közel 15 játékot érinteni fognak valamilyen formában. A magyar rajongók számára hét közben ez már kellemetlen időpont lehet, így címenként kigyűjtöttük a State of Play során bemutatott alkotásokhoz kapcsolódó képi anyagokat.
Nézzük is, hogy mit tartogatott a január 31-én este megrendezett State of Play!
Megjelenési dátumot kapott az előzetesben is belengetett cím. Sokat nem kell várni, 2024 április 26-án érkezik a játék.
Sonic kalandjai tovább folytatódnak, 2024 őszén érkezik a legfrissebb játék.
Az anime/manga stílusú TPS-ről sokaknak a Genshin Impact sci-fi kiadása juthat eszébe, nem is véletlenül. A fejlesztői stúdió azonos, a HoYoverse felel a játékért. Alapvetően PC-re és mobilokra lett bejelentve annak idején, ám most már a PlayStation 5 debütálást is biztosnak vehetjük.
Ízelítőt kaptunk a soron következő Silent Hill játékból is, ám konkrét dátummal nem dobálózott a Sony. A Silent Hill: The Short Message játékkal pedig akár már február első napján is játszhatunk.
A pletykák valószínűsítettek egy új Metro játékot, mely a virtuális valóság segítségével fokozná az izgalmakat. Úgy tűnik, hogy ezúttal sem tévedtek a szivárogtatók. Valamikor 2024 folyamán debütál majd a játék.
A Sony ígéretének megfelelően a Rise of The Ronin sem maradt ki az eseményről. Megpillanthattuk a harcrendszert, a fegyvereket és még néhány lovat is.
Érkezik a Death Stranding folytatása, mely immáron hivatalos címet is kapott. Legelőször a 2022-es The Game Awards díjátadón találkozhattunk vele, azóta pedig folyamatosan csepegtetik a tartalmat a fejlesztők. Pontos megjelenési dátum ezúttal sincs, ám abban biztosak lehetünk, hogy 2025-ben érkezik majd meg a folyatás. Kojima azonban még egy játékot tartogat a tarsolyában, méghozzá egy akció-kalandjátékot. A cím fejlesztése a Death Stranding 2 kiadása után kezdődhet.
Ezeket tartogatta tehát a január utolsó napján tartott State of Play. Izgalomból nem volt hiány, több kisebb és nagyobb cím is bemutatásra került, ám igazán átütő bejelentéssel azért nem találkozott a közösség most sem. Február 6-án a Final Fantasy 7 Rebirth játékot ismerhetjük majd meg közelebbről.
2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…
2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…
2024.02.01. - Egyszerűen nem lehet vitatni, hogy amióta csak megjelent a Call of Duty Warzone,…
Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…
2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…
Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…