Úgy tűnik, hogy miközben a Digi jelentős fejlesztést végez a hálózaton, az magasabb áron elérhető csomagokat is jelent majd. Izgalmas.

2023.08.15. – Az elmúlt időszakban a Digi ügyfelei több esetben is át kellett éljék az internetelőfizetés áremelkedését, ez pedig a jövőben sem lesz másképp. Ahogy arról a HWSW a Digi közleménye alapján beszámol: az új tulajdonos, a 4iG alatt immár harmadszorra nyúlnak hozzá az árakhoz. Ez azonban indokoltnak is tűnik, mivel

a Digi széles körben elérhetővé teszi a WiFi6 szolgáltatást.

Mint kiderült, ez valóban azt jelenti, hogy az előfizetések mellé fejlettebb rendszert kapunk, az ezzel együtt elérhető csomagok ára azonban többe kerül majd. Nemrég tehát új internet-díjcsomagokat hozott létre a Digi, melyeket augusztus közepétől biztosítanak majd az új ügyfeleknek. Ami a fontos és lényeges pont, hogy a net-csomagok sebessége nem változik, csupán WiFi6 lehetőséget kapunk hozzá. Így tehát a DigiNet 1000 továbbra is gigabites letöltési sebességet kínál, 300 Mbps felöltési sebesség mellett.

2023. augusztus 14. és 2023. október 31. közötti időszakban új DIGINet 1000 lakossági, önálló internet szolgáltatásra kötött előfizetés 3 900 Ft/hó havidíjjal érhető el, három hónapig. A negyedik hónaptól a szolgáltatás havidíja 6 490 Ft/hó-ra módosul. Aztán évente módosulnak a havi előfizetési díjak. A DIGINet 1000 csomag hűség nélküli ára optikai szolgáltatási területeken 7630 Ft/hó. A kedvezményes ajánlat 1 éves határozott idejű szerződés és e-Pack számla csomag vállalása esetén érvényes kizárólag a DIGI optikai hálózatán – olvasható a közleményben.

A HWSW számításai szerint a DigiNet 1000 tehát a korábbi 2022-es árhoz képest nagyjából 13 százalékkal kerül többe, 6750 forint helyett 7360 forint, mindenféle akció nélkül. Persze olcsóbban jön ki a net, ha mondjuk élünk az akciókkal, vagy éppen telefonnal és tévé-szolgáltatással rendeljük meg.

De mit tud a WiFi6?

A Digi szolgáltatónál tehát a korábban csak néhány településen elérhető WiFi6 most már a teljes optikai hálózaton biztosított. A WiFi 6 jobb lefedettséget kínál több eszközön is, amivel a sok otthoni okoskütyü jobban használható. Az intelligensen megoszló sávszélességgel egyszerre több készüléken élvezhető a gyors Wi-Fi. 20%-kal gyorsabb, mint a korábbi technológia. A Wi-Fi 6 képes készülékek az “alvó mód” használatával több energiát takarítanak meg a működés során. Biztonságos a kapcsolat, mert a jelszó titkosítása (WPA3) minden adatátvitel alkalmával módosul.

Neked van Digi előfizetésed?

Ezt láttad?

Ilyet is ritkán látni! – Előbb jelenik meg az Assassin’s Creed: Mirage

×