Esports

Újabb hazai siker: magyar elemzője lett a NaVi CS:GO csapatának

2023.08.15. – Ha 2013 és 2020 között valamennyire is érdekelt a hazai CS:GO élet, akkor biztosan találkozhattál a „flash” vagy épp „flashie” nicknévvel. Ha nem, akkor kicsit segítünk. Bea „flashie” Viktor többek között a Volgare, PixelFire és a K1ck Esports Club csapatát erősítette az elmúlt évtizedben. Rengeteg hazai és nemzetközi versenyt tudhat a neve mellett, kikerülhetetlen szereplője volt a hazai CS:GO világnak.

Játékosként a Salamander és a Budapest Five csapataiban láthattuk utoljára villogni 2020-ban. 2020 decemberében aztán éles váltás következett. Kiszakadva a hazai CS:GO életből az amerikai CLG Red csapatát erősítette, immár edzőként. Gyümölcsöző kapcsolat volt ez, a csapat 2023-as megszűnéséig rengeteg remek eredményt értek el együtt, kiválóan teljesítettek az ESL Impact szezonjaiban is. Augusztus 14-én azonban ez a szakasz is lezárult, igazán örömteli hírt olvashattak a hazai játékosok.

Flashie a NaViban folytatja tovább!

Bizony, S1mple és csapata immár magyar elemzővel vág majd neki a soron következő mérkőzéseknek. Flashie azt is elárulta a Twitter bejegyzésben, hogy a napokban startoló Gamers8 és a hamarosan induló ESL Pro League meccseinek elemzésében is aktívan részt vesz majd. A NaVi korunk egyik legerősebb CS:GO csapata, így a jövőbeli tervek között egyértelműen a Majorok és a legfontosabb kupák megnyerésérése szerepel majd.

Nyakunkon a CS:GO korszakváltás?

A NaVi CS:GO csapata készen áll – Mémesített formában, egyenesen a hivatalos Twitter fiókról

Kétségtelen, hogy egy igazi korszakváltás előtt állunk. A Valve javában készíti elő a Counter-Strike 2 érkezését, mely jelentősen megváltoztathatja az erőviszonyokat. Ezt megfűszerezi a jelenleg is tartó átigazolási időszak, melyben a Navi a korábbi ötösét is megújította. Igazán izgalmas munka áll majd flashie és csapata előtt, hogy az „új” játékban is a világ legjobbjai között olvashassuk a nevüket.

Sok szerencsét és igazán gyümölcsöző kapcsolatot kívánunk flashienek és a NaVinak! 

Arpi

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

2 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

6 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

7 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

7 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

7 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

8 óra telt el azóta...