Call of Duty

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. – A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A Season 2 során ez különösen igaz lesz. A korábbi Ranked mód a Battle Royale módban kapott helyett, ám ezúttal Resurgence alapokra építkezik majd. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a sima meccseken unatkozni kellene a játékosoknak. Február hetedikétől egy új elem jelenik meg a játék felületén, mely igazi kihívások elé állítja az igazán kemény játékosokat. Ez az elem a Squad Wipe Streaks nevet viseli majd magán.

A név szerencsére nem árul zsákbamacskát. A Season 2 frissítés megérkezése után az életben lévő csapatok, játékosok száma és az ölésszám mellett egy új számlálót találhatunk. A fejlesztők koponya és sarló ikonnal jelölik majd a Squad Wipe számlálót. Ez azt mutatja meg, hogy az adott játékos mennyi squad wipe-ot tudott végrehajtani a számláló megjelenése óta. A Squad Wipe azt jelenti, amikor egy adott csapat összes (életben maradt) tagjával végez egy másik csapat.

Elárulták a fejlesztők, hogy milyen módon működik majd az új Warzone számláló

Az alábbi működésre érdemes majd készülni:

  • Első lépés: Miután sikerült ledarálni az első, teljes csapatot megjelenik az ikon a HUD felületén, majd hozzáad a játék egy pontot.
  • Második lépés: Ezt követően megjelenik az ikon mellett egy 90 másodperces időzítő, ennyi idő van ledarálni a következő csapatot. Ez természetesen újraindul, ha éppen streakben lennél.
  • Harmadik lépés: Keresd meg és elimináld a következő csapatot, mielőtt lejárna a 90 másodperces számláló.

Minden egyes Streak után egy fehér jelzőfény indul ki az adott csapat utolsó játékosából. Összesen 10 másodpercig lesz majd látható, a közeli ellenfelek jól tudják majd, hogy éppen hatalmas tűzpárbaj zajlik.

  • Negyedik lépés: Versenyezz akár meccsen belül is más csapatokkal, játékosokkal, hogy ki tud több Streaket elérni egy meccsen.
  • Ötödik lépés: A játék értékes Calling Card és Emblem jutalmakkal lát el, ha bizonyos pontszámokat elérsz.

A Streak számláló Ranked Play módokban nem lesz elérhető, ezt kiemelten kihangsúlyozták a fejlesztők.

Forrás: COD Blog

A Warzone Season 2 további újdonságai:

Arpi

Korábbi cikkek

Szex, idegen paraziták és Semmelweis doktor – Bődületes áprilisi film és sorozatkínálat a Netflixen

Bódi Dániel 2024.04.01. - Nem mintha eddig lehetett volna okunk a panaszra, de úgy tűnik…

2 óra telt el azóta...

CoD-osok figyelem: Egy játékos megalkotta az ultimate FPS kontrollert

2024.04.01. - Nagyon régóta megy a vita az FPS játékok körül, hogy kontrollerrel vagy billentyűzettel…

7 óra telt el azóta...

Figyelem: Jönnek a REKLÁMOK a Discordra, már napokon belül

2024.04.01. - Hogy egy kicsit kontextusba helyezzük a dolgokat, a Discord 2015-ös indulása óta azt…

7 óra telt el azóta...

Boldog szülinapot, Gmail! Sokan poénnak hitték, ma a legnagyobb óriás

Gábor János 2024.04.01. - Poénnak gondolták a felhasználók azt, hogy a Google e-mail szolgáltatást indít,…

8 óra telt el azóta...

Apple: ennyivel rosszabb a régi iPhone-od, mint az új

Gábor János 2024.04.01. - Azzal a könnyed felütéssel népszerűsíti új, összehasonlító aloldalát az Apple, hogy…

9 óra telt el azóta...

Igazán ütős Field Uprade-et hoz el Rebirth a Warzone új szezonjában

2024.04.01. - A Warzone és Modern Warfare III soron következő szezonjától már csak néhány nap…

10 óra telt el azóta...