2023.08.15. – Ha a videokártyánk vagy a gépünk erejét szeretnénk összehasonlítani másokéval, több lelehetőségünk is van. Előkerülhet például a Cinebench, mely a CPU renderelési képességeit izzasztja meg. Az GPU számítási teljesítményének meghatározására ott van rengeteg játék vagy dedikált benchmark. Sokkal átfogóbb képet adhat azonban, ha a gépünk egészét vizsgáljuk, nem csak az RTX 4090-et. Ebben egy cég már régóta a segítségünkre sietett, azóta is kikerülhetetlen szereplői az iparágnak.
Ez pedig nem más, mint a 3DMark. A legelső, 3DMark99-re keresztelt verziója 1998-ban jelent meg Windows 95 és 98 platformra, azóta pedig több verzióváltást is megért. A legutóbbi, említésre méltó 2013-ban történt. Ekkor a program nemes egyszerűséggel 3DMark névre váltott. Többféle benchmark áll a játékosok rendelkezésére. Ott van DirectX 12-re és iGPU-kra specializálódott Night Raid, de a Fire Strike is hatalmas népszerűségnek örvend. A legtöbben közös, hogy nem csak a GPU nyers erejét, de a processzor képességeit is igyekeznek felmérni, melynek köszönhetően egy univerzális pontszámot kaphat a gépünk.
Hatalmas hátülője az ilyen programoknak, hogy nem feltétlenül hasonlíthatunk össze több platformot. Létezett mobilra is 3DMark, ám a PC-n nem találtuk meg ennek pontos megfelelőjét. Ahogy a windowsos változatban szereplő benchmarkok sem figyeltek ott az androidos alkalmazásban. Érezték a fejlesztők is, hogy ezen bizony változtatni kell 2023-ra.
Megérkezett a Solar Bay!
A Solar Bay nem a meglévő benchmarkokat cserélné le, hanem egy új alternatívát biztosítana a kíváncsi felhasználók számára. Ennek megfelelően akár az RTX 4090 és a Samsung S23 Ultrában található GPU egység is összehasonlítható. Természetesen vannak, akik ezt meg is tették már. Nem meglepő módon az RTX 4090 közel 25x gyorsabb a program alatt, mint a top kategóriás mobilprocesszor. Jelenleg talán ennek nincs is nagy jelentősége, de az ARM egységek elterjedésével akár létjogosultsága is lehet ezeknek az összehasonlításoknak. A friss benchmarkot Steamen és EPIC platformon is megtalálhatjuk. Az androidos verzió teljesen ingyenes, míg a PC verzióra a korábban megszokott árcédula vonatkozik.
Forrás: Videocardz
Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…
Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…
RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…
Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…
Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…