Gaming

Oké, benne vagyunk – Ekkor jöhet a digitális Xbox Series X

Bár a Microsoft maga is elismerte egy a Blizzard-felvásárlást taglaló meghallgatáson, hogy vesztésre áll a konzolháborúban, egy biztos: nem fogja hagyni, hogy ez örökre így maradjon. A GameRant észrevette, hogy most egy digitális Xbox Series X verzió megjelentetése is szóba került.

 

A Microsoft bíztatónak találhatja az újgenerációs konzolokhoz kötődő bevételnövekedést – ami egyelőre nem hardware fronton, hanem a havi felhasználók emelkedő számában jelentkezik. A cég épp’ ezért láthat komoly lehetőséget abban, hogy digitális fronton erősítsen. Az XboxEra Podcast általában elég jól értesült bennfentese, Shpeshal Nick meg is szellőztette, hogy

a Microsoft fontolóra vette egy optikai meghajtó nélküli, csak digitális Series X piacra dobását.

Az Xbox részéről egyébként tényleg logikus lépés lenne megjelentetni egy, a szolid teljesítményéért kritizált Series S-nél erősebb digitális konzolt. A Series X átdolgozásával nem csak ezt pipálhatná ki, de – a lemezmeghajtó eltávolításával – csökkenthetné is a gép jelenlegi méretét. A podcastban elhangzó pletyka szerint a digitális X-et 2025-ben vihetjük majd haza.

Forrás: The Coalition

Bár a Series S az Xbox kizárólag digitális változataként létezik (és elég jól bírja még a tüzet is), számos hardveres különbség befolyásolhatja a vásárlók döntését. Az egyik ilyen funkció a 4K-s játék lehetősége, még ha ez kevésbé sarkos pontja is a Microsoft és a Sony konzolháborújának, lévén a PS5 nagyon hasonló specifikációkkal rendelkezik.

De bele kell húzniuk, mert a Sony sem tétlenkedik:

Gábor János

Korábbi cikkek

Visszatért a Warzone egyik legjobb fegyvere – Ez a kiegészítő a titok

2024.02.01. - Február 7-én elstartolt a Warzone és Modern Warfare III újabb közös szezonja. A…

5 perc telt el azóta...

Ezt az ingyen játékot neked szánják, ha szereted az agyad is használni játék közben

Bódi Dániel 2024.02.01. - Az egyedi, művészi és a kifejezetten intelligens játékok kedvelői, akik nem…

27 perc telt el azóta...

Meghalt a Nokia, éljen a Nokia! Nincs több okosmobil, de a márka nem tűnik el

Gábor János 2024.02.01. - Elég egyértelmű jelzést küldött a Nokia készülékeket gyártó cég arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

A taxisok élete nem csak játék és mese – Ilyen lesz a Taxiszimulátor

2024.02.01. - A Maxis műfajt teremtett 1989-ben, amikor piacra dobták a SimCity-t. A városi életet…

2 óra telt el azóta...

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

3 óra telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

3 óra telt el azóta...