A Detroit: Become Human tökéletes emberként kinéző androidjai már nem sci-fi többé.

2022. 06. 14. – Eggyel közelebb kerültünk ahhoz a jövőképhez, amellyel a játékosok a Detroit: Become Human című játékban, esetleg a Terminátor filmekben láthattak, vagyis az embertől alig, vagy éppenséggel egyáltalán nem megkülönböztethető robotok érkezéséhez. A Tokiói Egyetem biohibrid rendszerekre szakosodott projektprofesszora, Shoji Takeuchi és kollégái ugyanis élő bőrt növesztettek egy robot ujján.

A Matter című szakfolyóiratban publikált tanulmány szerint a japán tudósok által létrehozott mesterséges bőr nem csak kinézetében, hanem működésében is tökéletesen imitálja az emberi bőrt. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy taszítja a vizet, tapintásra is megtévesztő lehet, de ami a legelképesztőbb, hogy képes meggyógyítani a felületi sérüléseit – nagyjából úgy, mint ahogyan a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, igaz, ehhez még kell egy kis külső segítség.

Mindezt pedig nem akárhogyan hozták létre!

A kutatók a robotujj bőréhez valódi, emberi bőrsejteket használtak. A robotujjat egy kollagént és emberi bőrfibroblasztokat tartalmazó oldatba mártották – ez a két összetevő együtt alkotja a saját bőrszövetünket is. A kollagén és a fibroblasztok keveréke ezután a robotujj köré zsugorodott, feszesen befedve azt. Ez lett a mesterséges bőr legelső rétege.

Amint a kollagén-fibroblaszt alapzat kialakult, az emberi epidermális keratinociták egy újabb fedőréteget hoztak rajta létre, ami az emberi bőr külső rétegének mintegy 90%-át alkotják. Miután ez a folyamat végbement, az emberire hasonlító robotujj is elnyerte a végső formáját, amin már ott figyelt a szinte tökéletes bőrfelület.

De hiába a meglepő hasonlóság, a robotbőr még mindig nem olyan erős, mint a természetes, és mivel nincsen keringési rendszere sem, elég hamar tönkremegy, ha kiveszik a táptalajból. A kutatók ugyanakkor úgy vélik, hogy hamarosan mindenre megtalálják a megfelelő módot, sőt, már olyan extrákon gondolkoznak, mint például a szőrtüszők vagy a köröm, de még verejtékmirigyeket is hozzáadnának, hogy még élethűbb legyen.

„Olyan stratégiákat tervezünk, amelyekkel a bőrön belül keringési rendszereket építhetünk. Egy másik kihívás a bőrspecifikus funkciókkal rendelkező, kifinomultabb bőr kifejlesztése a bőrben található különböző szervek, például érzékelő neuronok, szőrtüszők, körmök és verejtékmirigyek reprodukálásával. Emellett a jelenlegi módszerünk nagyobb struktúrák lefedésére való méretnövelése is kihívást jelentő következő lépés lenne” – mondta Takeuchi.

„Úgy gondolom, hogy az élő bőr a végső megoldás arra, hogy a robotoknak élethű kinézetet és tapintást adjunk.” – zárta a kutató.

Ezt is érdemes elolvasnod:

4chan beszélgetésekkel tanítottak viselkedni egy AI-t – Egy szörnyeteg lett belőle

×