Miközben az interneten gyakorlatilag radikális sebességgel alakul át a Twitter egy teljesen új platformmá, a való életben kicsit nehezebb a dolog.

2023.07.25. – Talán te is hallottál már róla, hogy Elon Musk látszólag egyik napról a másikra nevezte át a Twittert egy teljesen új névre, az „X”-re. Az oldalon már el is tűnt a madárka, helyett mindenhová új logó került. Ugyanezt szerették volna megtenni a cég főépületének feliratával is, ám a rendőrök közbeléptek.

Megpróbálták levenni a San Francisco-i központ Twitter betűit, de a rendőrök megakadályozták – írja a Business Insider.

Persze a rendőrség nem amiatt lépett közbe, mert annyira neheztelnek Elon Muskra, amiért átnevezi a Twittert, hanem azért, mert a munkások, akik az átalakítást végezték, szabálytalanul használták a munkásemelő darut, amivel le akarták szedni a betűket. Mint kiderült, a munkára egyáltalán nem volt engedélyük, szabálytalanul foglalták el a géppel az utca egy részét, sőt: akadályozták a forgalmat.

 

A San Francisco-i rendőrség hétfő délután leállította a munkát. A daru segítségével néhány betűt sikerült leszedni,
de elvileg a szó végi „er” ott maradt. Egyelőre nem tudni, hogy mikor fejezik be, és mikor kerül fel az X logó.

 

A rendőrök egyéként később megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, így nem lett belőle komolyabb ügy.  A Business Insider szerint egyébként az épületben dolgozókat nem tájékoztatták arról, hogy a táblát eltávolítják. A daru egyszerűen „megjelent”, és a munkások elkezdték leszerelni a táblát. A helyére valószínűleg az új „X” felirat kerül majd.

Ezt láttad?

Ezekben is jót pihennél? – Így néznének ki a játékok szobaként az AI szerint #2

×