2023.07.20. – A múlt hét közepén megérkezett a Call of Duty legújabb frissítése, a Season 4 Reloaded. Éppen két hónapja, a Season a 3 Reloded óta a játékosok immár ellenőrzött, kompetitív körülmények között is egymásnak eshetnek. Néhány megkötés van, ám a fegyverek közül egyedül a Riot Shield került tiltólistára. Azóta bizony a Thermal Scope-okat, illetve a Proximity / Chat szabályokat is tiltásban részesítették a fejlesztők, sőt, a KV Broadside-ot, a Dragon’s Breath és explosive lőszereket sem kímélték. Az SR pontszámokon is finomítottak kicsit, az egyes helyezésekért több pontszám jár ezentúl.
Ennek megfelelően a meta sem változik eget rengetően, ám Rankeden nincs időnk kísérletezni. Itt bizony csak a legjobb fegyvereket vethetjük be, hiszen a pontszerzés, az ölések és a győzelem az elsődleges célunk. Szerencsére a CharlieINTEL csapata pillanatok alatt a segítségünkre is sietett. A bejegyzésben az ajánlott fegyvereket és a hozzájuk tartozó kiegészítőket olvashatjuk ki.
Az új shotgun is feltűnik már a kombóknál!
A fegyverek között találhatunk, AR-t, Snipert, SMG-t, de még Battle Rifle-t is. Sok magyarázatot nem érdemes ezekhez fűzni, a kategóriák legjobb (akár statisztikailag, akár kezelhetőségben) választásai közül szemezgettünk. Bármelyikhez nyugodt szívvel nyúlhatunk a saját stílusunknak megfelelően.
A fentebb megnevezett kombinációk bizony eltérő játékstílusokhoz készültek, így bármelyik biztos alapnak számít. Legyen szó Snipereket kedvelő felhasználókról vagy épp azokról, akik a klasszikusabb AR/SMG vonalat képviselnék inkább.
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…