Gaming

Valami baj van a Starfielddel: egymás után törlik az előrendeléseket!

2023.07.20. – Sok Starfieldre váró játékos kapott a szívéhez, amikor a Constellation Edition példányuk előrendelésének törléséről kaptak értesítést, minden valamire való magyarázat nélkül. A Bethesda mélyűri kalandjátéka az idei év egyik legjobban várt kiadványa. Sokan már most a Game of the Year díj favoritjaként tartják számon, már ha nem lesz tele hibákkal és teljesítményproblémákkal a megjelenéskor. Ami ugye előfordul.

A játék már csak a mérete miatt is nagy érdeklődésre tart számot, hiszen több mint 1000 bolygót fedezhetünk majd fel benne, saját tervezésű űrhajóval.

A rajongók már most elkezdték tervezni a küldetéseik útvonalát, miközben arra készülnek, hogy többszáz, vagy többezer órát öljenek bele a Bethesda új, nyílt világú RPG-jébe. A leglelkesebb rajongók viszont, akik előrendelték a Starfield Constellation Editiont (gyakorlatilag a fizikai gyűjtői kiadványt), nemrég kellemetlen meglepetésben részesültek, hiszen váratlanul arról kaptak értesítést a termék nyomon követésénél, hogy a rendelésüket törölték, de hogy miért, azt már senki, semmivel nem indokolta meg.

Forrás: Bethesda

Az egyik törlést Beltaine-7716 osztotta meg Redditen: „több, mint kicsit aggódom a most kapott rendelési frissítés miatt, a nyomon követési információkkal együtt, amelyek szerint a rendelés érvénytelenítve van”. De messze nem egyedi hibáról van szó, sőt. Mások is jelezték, hogy ugyanilyen furcsa rendelési értesítés érkezett az előrendelésükről. „Remélhetőleg ez valami hiba és nem egy tömeges törlés” – bizakodott egy másik felhasználó, míg egy másik már azt vizionálta, hogy

„nem lesz elég készleten, és a rendelést technikailag törölték”.

Annyit azért gyorsan szögezzük le, hogy ezt a hibát nem minden platform kiadványára dobta ki a Bethesda rendszere, hanem „csak” a PC-s verziók egy részére (valószínűleg nem mindegyikre), és ott is kizárólag a Constellation Editiont sújtja a furcsa átok. Xbox-os vásárlók legalábbis egyelőre nem számoltak be hasonló problémáról.

Nem felhasználói oldalon van a hiba

Mivel jó pár előrendelésről és azonos jelenségről van szó, a Gaming Bible úgy véli, beszállítói oldalon keletkezett hibáról lehet szó, de tény, hogy sokan elveszítették az előrendelési státuszt. Közben a Redditen olyan kommentek is érkeztek a témához, amelyekben teljesen más, Starfield-kiadványt nélkülöző előrendelésekre is ugyanilyen nyomon követési update érkezett. Mindez arra utal, hogy szerverhibáról lehet szó, nem másról.

Az, hogy éppen a Constellation Edition előrendeléseiben jelentkezett hiba, nem csak rossz előjel, hanem nagy baj, mivel a fizikai kiadvány csak korlátozott számban áll rendelkezésre. Azok a gyűjtők, akik emiatt lecsúsznak egy-egy példányról, simán a kardjukba dőlnek, főleg, ha a játék tényleg nagy siker lesz (ami elég valószínű), és a gyűjtői darabok ára meredek emelkedésnek indul.

Bár ehhez talán meg se kell várni a megjelenést:

Gábor János

Korábbi cikkek

Most meghallhatod, hogy milyen „hangja” van egy fekete lyuknak

Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…

12 perc telt el azóta...

Alakul a Harry Potter sorozat – parádés készítőket környékez az HBO

Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…

14 perc telt el azóta...

Becsődölhet a Palworld, mert túl sokan játszunk? Elszálltak az árak

Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…

57 perc telt el azóta...

3 kiváló program, amikkel tesztelheted videokártyád teljesítményét és hőmérsékletét

RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…

1 óra telt el azóta...

Ehhez pofa kell: lophatja a Chrome-os adataidat az Edge – így csinálja

Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…

2 óra telt el azóta...

Fekete özveggyel maratta meg magát egy gyerek, hátha Pókember lesz

Gábor János 2023.08.04. - Egy kis Pókember-rajongónak egy folyó mellett játszva jutott eszébe az a…

2 óra telt el azóta...