2023.07.17. – Ha veled is előfordult már, hogy egy-egy YouTube-videó, esetleg podcast vagy más beszélgetős műsor nézése/hallgatása közben akaratlanul, véletlenül megnyomtál valamit, ami miatt átugrottál részeket, akkor jó hír, hogy mindez hamarosan a múlté. A Youtube ugyanis egy olyan új funkciót tesztel, amivel egyetlen pöccintéssel zárolhatjuk a videókat, hogy egy óvatlan mozdulat miatt ne maradjunk le semmiről.
Az újdonság egyelőre a tesztfázisban tart, amit néhány szerencsésebb Premium-előfizető augusztus 5-ig bezárólag szabadon kipróbálhat. Ezt az „A te Premium-előnyeid” menüpontból az „Új funkciók kipróbálása” alatt lehet aktiválni, ahol rögtön a legelsőként ajánlkozik, szóval el sem lehet téveszteni.
A funkciót pedig tényleg nagyon egyszerű bekapcsolni: csupán be kell lépni a teljes képernyős módba, majd a képernyő bal felső sarkában fogaskerék ikonra bökve ki kell választani a Képernyőzárat. Eztán pedig a kikapcsolásáig a videóba nem lehet véletlenül – akár zsebben – belepöccintve elugrani részeket.
Fontos azonban, hogy az új zárképernyős funkció kizárólag mobilon – Androidon és iOS-en – érhető el.
Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a tesztidőszak zárulta után pontosan mikor élesedik, azt azonban biztosra vehetjük, hogy sok más újdonsághoz hasonlóan ezt is csak a Premium-tagok használhatják majd.
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…