2016-os modellről váltott.

Az Nvidia igazán belehúzott az utóbbi időszakban. Az RTX 4090 és 4080 megjelenése óta gyakorlatilag minden második hónapban jelentkeznek egy-egy új kártyával. Immáron a 4090, 4080, 4070 Ti, 4070 és 4060 Ti kártyák után a hét közepétől már az RTX 4060-ot is megtalálhatjuk a boltok polcain. Az sem titok, hogy júliusban érkezik egy újabb RTX 4060 Ti variáns is, mely 16 GB VRAM-mal lesz felvértezve. Ez papíron jól is hangozhatna, ám a vásárlási kedv sosem volt még ilyen alacsony.

Ha önmagukba nézzük a kártyákat, akkor nem rossz hardverek, ám nem ezek lesznek a 2023-as sikertermékei. A 4060 Ti vagy a mostani RTX 4060 sem lett túl jól árazva, míg AMD oldalról a RX 7600 helyett jobb választásnak bizonyulhat a régebbi, de olcsóbb RX 6650.

Japánban ismét csak egy ember állt sorba!

Ijesztő volt, hogy a RTX 4060 Ti májusi megjelenésekor japán legmenőbb, technológiával foglalkozó negyedében egy embert állt sorba az újdonságért. Nos, úgy tűnik, hogy a tendencia folytatódik. Ezúttal is egyetlen egy felhasználó várta a frissen megjelent kártyát. Elmondta, hogy GTX 1060-ról fejleszt, mely érezhető változás lehet majd számára. RTX 2060/3060-ról nem is nagyon lenne értelme vártani, csak akkor, ha szükséges az AV1 Codec és a DLSS 3 támogatása. Remélhetőleg a nyár végére kedvezőbb árazással találkozhatunk a piacon, az iparági trend ezt sejteti jelenleg.

Újabb szög a koporsóba? – Így teljesít az Nvidia RTX 4060 a teszteken

×