Ekkora pofára ejtést ritkán látni: egyáltalán nem szimpatikus, amit a fejlesztők művelnek, mert nagyon nem erről volt szó.

Még 2021 elején jelentette be a Bethesda és a MachineGames, hogy egy teljesen új Indiana Jones-játékon dolgoznak, és minden platformra szeretnék elkészíteni. Ez a már szintén forgó utolsó film miatt rendkívül izgalmas hír volt, de azóta sem sokat hallhattunk a projektről.

Ami azt illeti, ha a készítőkön múlik, még mindig nem derült volna ki, hogy mi a Bethesda VALÓDI szándéka Indyvel.

Az amerikai kereskedelmi versenyt szabályozó hatóság folyamatban lévő meghallgatásai során – amelyek még mindig a Microsoft és a Blizzard egyesüléséről szólnak – derült ki, hogy a játék kizárólag Xboxra és PC-re készül – vette észre a PC Gamer.

Forrás: Paramount Pictures

A helyzetet különösen érdekessé teszi, hogy a Bethesda eredetileg tényleg multiplatformos kiadásra tervezte az Indiana Jones-játékot. Ez állítólag már néhány hónappal a bejelentés után megváltozott, amikor a Microsoft felvásárolta a Bethesdát, és első dolga volt Xbox-exkluzívvá tenni a játékot. Ahogy arról az IGN is beszámolt, a Bethesda vezetője, Pete Hines közölte: a döntés azért született, hogy csökkentsék a kockázatot és tisztázzák a Disney-t, ami a játék licencét a Bethesdának adta ki.

Nem az Indiana Jones-játék az egyetlen, amelyik csodák csodájára multiplatformról konzol-exkluzívra változott

azután, hogy a Microsoft felvásárolta a készítő céget. Ugyanez a sors jutott legutóbb a Redfallnak is (bár pont ezért aligha hullajt könnyeket a PlayStation), szóval a Sony minden eddiginél erősebb érvet kapott a mancsába, hogy tovább tiltakozzon a Blizzard felvásárlása és a Microsoft így szerzett versenyelőnyével szemben.

Ezen kívül is nyitott egy újabb frontot a japán gyártó:

Folytatódik a konzolháború: a Sony kizárná az ActiVisiont a PlayStation 6 fejlesztéséből

×