A CD Projekt Red újabb játéktörténelmi mérföldkőhöz érkezett a The Witcher 3-mal.

Mikor Lengyelország legnagyobb videojáték-ipari vállalata, a CD Projekt Red 2014-ben egy egészen remek előzetessel hivatalosan is leleplezte a The Witcher-játéksorozat harmadik, és egyben Ríviai Geralt történetét lezáró kalandját, akkor talán még ők sem gondolták volna, hogy játéktörténelmet fognak írni. Már csak azért sem, mert a korábbi két epizód ugyan kifejezetten jól sikerültek, de átütő sikert egyik sem hozott az akkor még frissnek mondható stúdiónak.

 

A The Witcher 3: Wild Hunt 2015-ben aztán szépen meg is jelent, közel hasonló állapotban, mint 2020 végén a Cyberpunk 2077, de mi mégsem úgy emlékszünk rá, mint egy behajózhatatlanul nagy bugtengerre. A CDPR fejlesztői rohamtempóban tették közel tökéletessé a programot, amit aztán két igazán fantasztikus és a játékiparban ugyancsak egyedülálló, másutt teljes értékű alkotásnak is felérő kiegészítővel koronáztak meg.

A The Witcher 3 így büszkén menetelt a top- és az eladási listák élére, mostanára pedig már a valaha készült legjobb játékok között szokás emlegetni, ott is jellemzően az első két hely valamelyikén. A CDPR azóta átültette a legendás RPG-t Nintendo Switchre, továbbá ingyenesen feljavította a látványt az újabb generációs konzolokra és PC-re, illetve bejelentette a Vaják-univerzum születését-bővülését, amelybe már gőzerővel készül több játék is. Szóval szépen menetel előre a Vaják szekere.

Most pedig a CD Projekt 2023 első negyedéves beszámolójában jelentette be a hatalmas mérföldkövet, miszerint a The Witcher 3 bekerült minden idők legsikeresebb, legtöbb példányszámban értékesített játékok top10-es listájába is. Persze maga a trilógia sem panaszkodhat, hiszen összességében 75 millió kópiát kapkodtak szét a játékosok, amiből 25 milliót a The Witcher és a The Witcher II: Assassins of Kings tett ki.

Bizony, jól számolod: a The Witcher 3-ból 2015 óta 50 millió fogyott – ebből 10 milliót 2022 áprilisa óta értékesítettek.

Ha a napokban pont olvastad a minden idők legtöbbet értékesített videojátékait összesítő cikkemet, akkor jól tudhatod, hogy Geralt és Ciri ezzel a fantasztikus eredménnyel holtversenyben a 8. helyen áll a Red Dead Redemption 2-vel, amelyből 2018-tól kezdődően szintén 50 millió talált játékosára. Mindenki eldöntheti magában, hogy melyiket rakja a másik elébe, az viszont biztos, hogy a 10. helyen álló kivételesen nagy sikerű független fejlesztésű Terraria így kiesett a történelmi listáról.

Külön érdekesség, hogy a CD Projekt Red The Witcher-játéka épphogy megszülethetett – legalábbis egy másik lengyel stúdió simán keresztül húzhatta volna a terveiket. A korábban csak külföldi címek lokalizálásával foglalkozó CD Projekt előtt ugyanis a Metropolis Software még PS1-generációra kezdte fejleszteni a saját játékát, ami évekkel később sem ért révbe, ezért végül nem akadályozták meg a másik adaptáció, úgy pedig a CDPR megszületését. Erről a sztoriról egyébként hosszabban az alábbi cikkben olvashatsz, sőt, még egy nagyon korai demót is megnézhetsz a legeslegelső The Witcher-játékból.

Eredetileg PS1-re készült az első The Witcher-játék, de teljesen eltűnt a Föld színéről

 

×