Tech/Tudomány

Több mint 4 kilométert zuhant az iPhone – Meglepő állapotban került elő

Az Apple az elmúlt években extra figyelmet szentelt az iPhone-ok vízállóságának tökéletesítésére. Ezen kívül a készülékházaknál használt anyagok szilárdsága is figyelemre méltó. Az iPhone 6 esetéből sokat tanult a gyártó, akkor gyakorlatilag a zsebünkben elhajolhatott a telefon. Továbbra sem javasolt sokáig víz alatt tartanunk vagy épp dobálgatnunk a készülékeket, ám jó tudni, hogy akár extrém körülmények között is helyt tudnak állni.

Ahogy arról mi is beszámoltunk már korábban, márciusban egy iPhone 11 élt túl egy több mint egyhetes fürdőzést Braziliában. Nem egyedi az eset, 2021-ben és 2022-ben is olvashattunk hasonlókat, volt, hogy 10 hónapnyi ázással is gond nélkül megbírkózott az Apple készüléke. Ezúttal azonban egy újabb kihívás várt rá.

@capt_rumcoffee When your phone falls out of your pocket at 14,000 feet #fail #screammovie ♬ original sound

Több mint négy kilométert zuhant az iPhone!

A fenti videó még februárban került fel a TikTok felületére. A történet szerint ejtőernyőzés közben, rögtön a kiugrás pillanatában csúszott ki a készülék a feltöltő zsebéből. Gondolhatnánk, hogy itt véget is ért a sztori, de rövidke vágás után már a sáros területen megtalált iPhone-t vizsgálhatjuk. Látszólag nem esett bántódása, szerencséjére kifejezetten puha, sáros területen landolt. A videó tehát valós is lehet, ám manapság már azon sem lepődnénk meg, ha így akarná magára felhívni a figyelmet a tokok gyártója. A feltöltő azóta is aktívan posztol ejtőernyős tartalmakat, így egyértelmű ítéletet nem lehet hozni az ügyben.

Forrás: 9to5mac

 

Arpi

Korábbi cikkek

Jön a Diablo IV a Game Passba, 4 Xbox-játék PS5-re is megjelenik és készül az új Xbox

Bódi Dániel 2024.02.15. - Mikor felröppentek az első pletykák az Xbox-játékok multiplatformosodásáról, néhány önjelölt-mondvacsinált "szivárogtató"…

8 óra telt el azóta...

Újult erőre kapott sokak kedvenc Warzone fegyvere, de van egy kis csavar

2024.02.15. - A január második és február első felében megérkezett Warzone frissítések összességében remek hatással…

11 óra telt el azóta...

Több új terméket is bemutathat az Apple márciusban, erre lehet számítani

2024.02.15. - Az Apple 2023 októberében tartott legutoljára dedikált médiaeseményt. A Scary Fast esemény ráadásul…

11 óra telt el azóta...

Az összes sorozat, amit 2024-ben láthatunk utoljára / kaszáltak el

Bódi Dániel 2024.02.15. - Sajnos minden évre kijut a véget érő sorozatokból, így 2024-ben sem…

11 óra telt el azóta...

Máris visszatért a CS2 egyik legjobban hiányolt parancsa

2024.02.15. - A Valve február második hetében sem állt le a frissítésekkel. Február hetedikén egy…

11 óra telt el azóta...

Most még olcsón vehetsz ilyen 1TB-os SSD-t, de hamar kell döntened

2024.02.15. - 2023-ban igazán kedvező árakat olvashattunk le a NAND és a különféle memóriachipeket tartalmazó…

12 óra telt el azóta...