Tech/Tudomány

Több új terméket is bemutathat az Apple márciusban, erre lehet számítani

2024.02.15. – Az Apple 2023 októberében tartott legutoljára dedikált médiaeseményt. A Scary Fast esemény ráadásul kifejezetten rövidre is sikerült, hiszen „csak” az M3-as Macbook Pro-kat leplezte le a cég. Ezt megelőzően a szeptemberi eventet érdemes kiemelni, ahol az új iPhone modelleken kívül az Apple Watch széria megújult darabjait is bemutatta a cég. Most, hogy egyre közelebb érünk márciushoz, egyre jobban körvonalazódik egy újabb Apple esemény is. Nézzük is, hogy mit tudhatunk jelenleg.

Az Apple esemény lehetséges időpontja

Az Apple-től nem idegen a tavaszi keynote, hiszen az elmúlt években, a 2020-as évet nem számítva mindig volt valamilyen keynote. 2022-ben ekkor mutatták be az új iPhone SE-t és a Mac Studio-t, 2021-ben pedig a 24-inch képátlójú iMac és az AirTag mutatkozott be. Ezeket március 8 és 27 között rendezte a cég, így nagy eséllyel valamikor ekkor kerül majd sor az idei bemutatóra is. 

Ezekre az eszközökre érdemes számítani

Új iPad Pro és iPad Air:

  • Az elmúlt időben egyre több alkalommal merült fel, hogy az új iPad Pro készülékek OLED kijelzővel érkezhetnek majd, a 11 és 12.9 inch-es változatok is.
  • Ezzel egy időben az iPad Air is megújulhat, 2024 januárjának vége óta már ezt gyárthatják a gyártósorok a kiszivárgott információk szerint.

Új Macbook Air:

  • Az Apple hiába mutatta be az M3-as chipet még 2023 októberében, rengeteg készülékük nem kapta meg. Ide sorolhatjuk az MacBook Air, Mac Mini, Mac Studio vagy épp Mac Pro gépeket. Szintén borítékolható, hogy a MacBook Air kapja meg elsőként a kimaradt eszközök közül. Nagyobb fejlesztésre, ugrásra azonban nem érdemes készülni.

Új iPhone szín:

  • Az Apple az elmúlt 3 évben minden márciusban jelentkezett egy-egy új iPhone színezéssel. Tavaly a sárga színt kapták meg a telefonok, 2022-ben pedig zöld színnel bővült az iPhone 13 és 13 Pro széria.

Jelenleg tehát a fenti újdonságokra lehet számítani, HA az Apple valóban jelentkezik márciusi eseménnyel. A szivárogtatók már biztosra veszik, ám addig érdemes pletyka szinten kezelni a fenti információkat, amíg a cég be nem jelenti azt hivatalosan is. 

Forrás: 9to5mac

Fontos változásokat hozhat el az iOS 17.4 is:

Arpi

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

11 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

11 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

11 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

11 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

12 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

14 óra telt el azóta...