Nem nagyon volt még olyan, hogy egy fejlesztőcsapat kifejezetten buzdítaná a közönséget a játékának letorrentezésére, de most ez is megtörtént.

A fejlesztők és a kiadók általában nem figyelik túlzottan jó szemmel a torrentékák működését, pláne akkor, ha azon már a saját alkotásuk is elérhető. A letorrentezett játékokból ugyanis semmilyen formában nem jutnak bevételhez, ami nyilván nem egy túl jó üzlet akkor, ha a továbbiakban is játékok készítésével és/vagy kiadásával szeretnének foglalkozni.

Ezért is lehet furcsa, hogy a Dark and Darker című játék alkotói, a Ironmace Games csapata arra kéri a játékosokat, hogy torrentezzék le a legújabb, egyébként még készülőben lévő címüket. A felszólítás nem csak úgy a semmiből jött, a fejlesztőket ugyanis még a korábbi munkáltatójuk,  japán-dél-koreai videojáték-kiadó Nexon pécézte ki magának. A Nexon szerint a Dark and Darker olyan eszközökkel készül, úgy pedig  csomó olyan elemet tartalmaz, melyeknek ő a jogtulajdonosa, és semmilyen engedélyt nem adott a használatukra az Ironmace számára.

Az eset nem áll meg szimpla vádolgatásban, amit bár a fejlesztők határozottan és konzekvensen tagadnak, de már a rendőrség is tartott razziát a főhadiszállásukon. E jogi hercehurca miatt a játék korai buidje is teljesen eltűnt a Steamről, ami nem csak azért szomorú, mert a legutóbbi Summer Fest során viszonylag nagy sikert aratott, hanem mert április 14-én indult volna az ötödik playtest.

Vagyis elindult, de ahhoz már nem a Steamen lehet becsatlakozni, hanem a fejlesztők által megadott torrent útján.

Sajnálatos, hogy ennek így kell történnie, hisz ez lett volna a végső teszfázis, mielőtt hivatalosan is belép a Steam korai hozzáférés programjába. Így viszont csak torrenten keresztül tudják ezt megejteni, ahogyan az összes többi javítást és fejlesztést is ilyen úton fogják eszközölni, amíg tisztázzák ezt a roppant kellemetlen helyzetet.

Arra viszont mindenkit figyelmeztetnek, hogy kizárólag az ő linkjein keresztül töltsék le a Dark and Darkert, más forrás hitelességét és biztonságosságát sem ellenőrizni, sem garantálni nem tudják. A torrentet az alábbi tweetben osztották meg, az ingyenes playtest pedig április 19-ig fog tartani.

Íme egy kis ízelítő az ígéretes játékból:

 

via – Eurogamer

Ezt is érdemes elolvasnod:

8 kult-klasszikus videojáték, amit csak TORRENTRŐL tudsz beszerezni

 

×