Március 15-én, a késő délutáni órákban érkezik meg a Warzone 2 és Modern Warfare II Season 2 Reloaded frissítése. A szezonközi frissítés tűpontosan 1 hónappal a szezonstart után érkezik, a fejlesztők ezúttal nem kalkuláltak késéssel. Ismét kapunk egy új fegyvert és új 6v6 pályát is, illetve temérdek, egyelőre be nem jelentett változást. Az azonban tény, hogy általában kevésbé tartalmasak ezek a csomagok, mint a szezonkezdéskor beeső frissítések.
Ennek ellenére a hétvége folyamán több információt is csepegtettek a fejlesztők. A Warzone 2 és Modern Warfare II rajongók örülhetnek, hiszen a hanghatások jelentősen javulhatnak. Ahogy azt is biztosra vehetjük már, hogy az OP Shotgunt is nerfelik a fejlesztőcsapatok.
Úgy tűnik, hogy az egyik Killstreaknek is búcsút mondhatunk!
A fenti információ a Raven Software hivatalos Twitter fiókján jelent meg, így biztos forrásról beszélhetünk. A fejlesztők elárulták, hogy a Reloaded frissítés megérkezésekor ideiglenesen eltávolítják a Bomb Drone nevet viselő Killstreaket. Később visszatérhet majd a játékba, ám bevallották, hogy némi változtatásra szükség lesz ehhez, túl OP lehetett az elmúlt időszakban. A frissítést megelőző pár órában további információk is érkeznek majd, melyeket azonnal össze is gyűjtünk majd. Bizonyára több hasonló változtatás is érkezik, ahogy a fegyver nerfek és buffok mellett sem mennek el majd szó nélkül. Magyar idő szerint szerdán, pontban 18:00-kor startol el a Season 2 Reloaded.
Bódi Dániel 2024.02.14. - Összesen 13 (+3) nyomós okot tudok felsorolni, miért éri meg februárban…
2024.02.14. - Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második, közös…
2024.02.14. - Ha a nyers erőt nézzük, akkor az AMD jelenlegi generációja elveszítette a harcot…
2024.02.14. - 2023 szeptemberében debütált a Counter-Strike 2 éles verziója. Az immáron Source 2 alapokra…
2024.02.14. - Az Intel 2021-ben mutatta be az Alder Lake nevet viselő, 12. generációját. A…
2024.02.14. - A Warzone fejlesztői a Season 2 frissítés során több fegyveren is erősítettek, gyengítettek.…