Tech/Tudomány

Brutális teljesítménnyel érkezik az „új” Intel processzor, de komoly ára van

2024.02.14. – Az Intel 2021-ben mutatta be az Alder Lake nevet viselő, 12. generációját. A cég már korábban elhintette, hogy hatalmas ugrásra készülnek, több szinten is. Egyrészt a gyártástechnológiát is lecserélték végre akkoriban, ám nem csak ez volt az egyetlen újdonság. A korábban egységes magokkal számoló processzorok helyett egy hibrid rendszert köszönthettünk a friss egységekben. Az Intel P és E magoknak nevezte el ezeket. A P magok végzik azokat a műveleteket, ahol a nyers erőre van szükség, az E magokra pedig inkább a kisebb feladatokat bízza rá a rendszer.

Az LGA 1700 foglalat azonban még két generációt fogadott. A Raptor Lake 2022-ben, míg a Raptor Lake Refresh 2023-ban debütált. A Raptor Lake Refresh hiába kapott különálló generációt, számozást, valójában tényleg csak a 13. generációs egységek gyárilag magasabb órajelű változatait takarja. Egyedül a 13700K és 14700K esetében van eltérés, ahol az utóbbi 4 extra E maggal rendelkezik. A szériák sztárjai azonban mindig is az i9 jelölésű processzorok voltak, most sincs ez másképp.

Már úton van az Intel i9-14900KS is

Az Intel i9-14900K tavaly ősszel érkezett meg a boltok polcaira. Alapból sem szerénykedhet a 8 P maggal és 16 E maggal felvértezett CPU, ám az Intel műhelyében ilyenkor mindig készül egy még brutálisabb változat. Ahogy az i9-12900K és az i9-13900K esetében, úgy most is érkezik egy „Special” változat. Ezek az elmúlt években a KS utótagot kapták meg.

Intel i9-14900KS

Az első mérések már fel is kerültek a szokásos benchmark oldalakra. P és E magokat tekintve nincs változás a K és a KS modell között. Az órajelek tekintetében azonban már vannak eltérések, hiszen ezekbe az egységekbe válogatott chipek kerülnek, az éppen aktuális gyártósor legjobb termékei. A 6.2 GHz-es boost órajel sem elképzelhetetlen, ám ennek nagy ára van. Az alap TDP-t is felemelte 150 wattra az Intel a korábbi 125-ről, ám jól tudjuk, hogy a valóság ennél zordabb. A mérések alapján akár 410 wattot is kérhet magának a bestia, átlagosan pedig 330 wattos fogyasztással érdemes kalkulálni. Hogy legyen mihez viszonyítani, éppen ennyit fogyaszt egy azonos FPS számokat produkáló Ryzen 7 7800X3D-vel és Nvidia RTX 4070 Super videokártyával felvértezett KOMPLETT gép játékok alatt. Alkalmazásokban már más lehet a helyzet, az Intel processzorok ott egyértelműen győznek manapság.

A Windows is bekeményít:

Arpi

Korábbi cikkek

Ezzel a Warzone fegyverrel darálj a Season 2 utolsó óráiban

2024.04.02. – Április harmadikán élesedik a Warzone és Modern Warfare III legújabb frissítése. Nem csak egy…

5 óra telt el azóta...

A 240 Hz sem álom többé, bomba áron adják ezt a gamer monitort

2024.04.02. – Az elmúlt időszakban aranykorukat élik a gamer monitorok. A legutóbbi elemzések, kutatások kimutatták, hogy…

5 óra telt el azóta...

Tudományosan bizonyították, hogy van, aki több FPS-t lát, mint az átlag

2024.04.02. – Hosszú évekig a 60 Hz-es LCD monitorok uralták a piacot. Ez azt jelenti,…

6 óra telt el azóta...

Az Intel már készül, nagyot szólhatnak az újgenerációs videokártyáik

2024.04.02. – Az Intel processzorokban hosszú évek óta találkozhatunk grafikus magokkal, ám ezek kifejezetten gyenge egységek…

6 óra telt el azóta...

Ezeket adja a prémium Call of Duty BlackCell Pass – Megéri megvenni?

2024.04.02. – A Call of Duty: Warzone és Modern Warfare II fejlesztői még a 2023-as…

6 óra telt el azóta...

Egy orosz hacker Switch-re portolja a Grand Theft Auto V-öt

2024.04.02. - Amikor előkerül az örökzöld téma, hogy PC-t, vagy konzolt vegyen az ember, előbbi…

8 óra telt el azóta...