Tech/Tudomány

Az AMD következő VGA generációja az olcsó kártyákkal szakítana nagyot

2024.02.14. – Ha a nyers erőt nézzük, akkor az AMD jelenlegi generációja elveszítette a harcot az Nvidia kártyái ellen. Az RTX 4090-nek nincsen párja jelenleg, a maximalistáknak nem sokat kell agyalnia, hogy melyik gyártó felé húzzanak. Az AMD már 2023-ban kijelentette, hogy sem most, sem a jövőben nem az abszolút flagship kategória meghódítása a cél. Az RX 7900 XT és XTX megjelenése óta az alsó- és középkategóriát erősítették. A 2023-as év második felében debütált az RX 7800 XT és  7700 XT párosa, majd januárban a 7600 XT is megérkezett.

Sejthető azonban, hogy az AMD nem a jelenlegi generációra fókuszál már. Az sem véletlen, hogy az első pletykák, hírek már el is kezdtek szállingózni a cég háza tájáról. Konkrét specifikációkkal ilyenkor még nem érdemes kalkulálni, ám az elsődleges irány ilyenkor már belőhető. Az például már biztosra vehető, hogy az RDNA 4 architektúra nem rendelkezik MFMA utasításokkal, azaz az AMD ilyen téren is váltani fog. Ennek köszönhetően nagy eséllyel az AI képességek is fejlődésnek indulhatnak.

Úgy tűnik, hogy az alsó, olcsóbb kategóriában is erős lehet a gyártó

Sem az RTX 40 széria, sem az RX 7000 kártyák nem ugrottak az alsóbb szegmensben akkorát, mint például néhány generációval korábban. A középkategória már érezhetőbb fejlődést hozott, ám egy RTX 4060 Ti például alig gyorsabb, mint az RTX 3060 Ti, ha csak a nyers erőt vesszük alapul. Az AV1 vagy épp a Frame Gen támogatás már más kérdés.

Az évek óta hiteles információkkal jelentkező Moore’s Law is Dead csatorna azonban biztató információkat kapott a forrásaitól. Az AMD következő generációs, alsó kategóriás egységei az RX 7700 (és az RTX 4060 Ti) erejével lehetnek majd felvérezve, miközben az áruk inkább a jelenlegi RX 7600, RX 6500 modelleket tükrözi majd. A középkategóriában szintén hasonló képességekre lehet majd készülni, azaz a potenciális RX 8700 a korábbi 4080 kártyákat szorongatná nyers erőben. A kártyák érkezése még 2024-ben várható, melyre szükség is van, hiszen mind az Intel, mint pedig az Nvidia az év végét célozta be. A fenti információkat természetesen a hivatalos bejelentésig érdemes óvatosan kezelni, ám az utóbbi években nem hibáztak a szivárogtatók.

Forrás: Techspot

Kinek kell már okosóra? Ott a fülbevaló:

Arpi

Korábbi cikkek

Feltörték a PS Portalt, hogy fussanak a PSP játékok, de sosem fogjuk látni

2024.04.04. - Most már hivatalos: A PlayStation Portal, amit a Sony eredetileg a PlayStation 5-höz…

31 perc telt el azóta...

Botrány: halálos fenyegetések miatt fújták le a Nintendo bemutatóit

Gábor János 2024.04.04. - A japán rendőrség a jelentések szerint letartóztatott egy személyt, akit azzal…

1 óra telt el azóta...

Itt a játék, amiben egyesül a Starfield, a Star Citizen és a Sea of Thieves

Bódi Dániel 2024.04.03. - Az elmúlt évek egyik legérdekesebb kooperatív sci-fi játéka, a Jump Ship…

12 óra telt el azóta...

Több milliárd, a Chrome inkognitó módjában gyűjtött adatot töröl a Google

Bódi Dániel 2024.04.03. - Nem egy párhuzamos dimenzióban, hanem a mi valóságunkban "nyertek meg" egy…

13 óra telt el azóta...

Ezekkel a játékmódokkal startol a Warzone Season 3: itt a Rebirth Ranked

2024.04.03. – Április harmadikán hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III harmadik,…

15 óra telt el azóta...

Sosem volt még ilyen olcsó hazánkban az RTX 4070 Super, de nem árt sietni

2024.04.03. – Az Nvidia 2024 januárjában jelentette be a "Super" kártyáit. A 4070 Super és…

15 óra telt el azóta...