Irdatlan sok játékra repülhetnek rá teljesen ingyen a PC-s játékosok.
Ahogyan már megszokhattuk, úgy ezen a héten is több tucat játékkal lehetnek gazdagabbak a PC-s játékosok. Ehhez persze érdemes nyitottnak is lenni, hiszen elég nagy az ingyen játékkavalkád, melyek között bőven találunk kisebb-nagyobb alkotásokat, különböző kiegészítő tartalmakat, illetve megannyi egyemberes független (indie) fejlesztéseket is. Ezek között pedig szinte biztosan sokan meg fogják találni a fogukhoz valót, aki meg nem, annak amúgy is mindegy.
A következő néhány napban például összesen 53 játékot szerezhetünk be teljesen ingyen PC-n – bár némelyikkel érdemes sietni, ugyanis már csak ideig-óráig lesznek elérhetők!
EPIC GAMES STORE
- Duskers – egy Alien-inspirálta indie stratégiai szimulációs játék, amiben egy drónoperátort alakítunk az űr legnagyobb sötétjében
STEAM
Steam ingyenesség az elmúlt hetekről:
- Digital Eclipse Arcade: Q.P.I.D. – egy 80-as évek szellemében fogant ötletes kis puzzle-platformer (ezt kizárólag úgy lehet igényelni, ha feliratkozunk a fejlesztők hírlevelére, majd emailben kiküldik a Steamen beváltható kódot)
- Elle: Portal – egy gyűjtögetős logaikai platformer
- Star Survivor: Prologue – egy sci-fi, űrhajó és űrcsata-orientált Vampire Survivors-klón
- Operation: Harsh Doorstop – egy sandbox élményre építő háborús TPS egyjátékos és multiplayer küldetésekkel (korai hozzáférés, szóval még nem tökéletes)
- Winter Survival: Prologue – egy klasszikus túlélőjáték, amiben a zord és hideg vadonban kell helyt állnunk
- SkyIsland – bármilyen meglepő, de ezt a roppant szórakoztató és kifejezetten mutatós akció-szerepjátékot egy maroknyi diák készítette
- HellFurnace – egy egészen fantasztikusan kinéző, kézzel rajzolt akció-platformer, ami másról sem szól, mint folyamatos boss-harcról
- Missing Hiker – egy belső nézetes indie horror, amiben a főhős síelés közben rejtélyes módon eltűnt testvérét kell meglelnünk
- Under Maintence – ez egy tipikus love story-n alapuló visual novel, remek rajzokkal és tocsogó nyálassággal – a műfaj szerelmeseinek kötelező
- NRG – egy egészen érdekes ügyességi akció-platformer, amiben más játékosokkal kell versenyeznünk a ranglista legmagasabb helyéért
- Conjury Revell – az SMU Guildhall iskola diákjainak játéka, ami az Arkhane-féle Dishonoredet keresztezi a Quake 3 arénaharcaival
- The Beast in the Cave – egy retro ihletésű horror-kalandjáték, ami H.P. Lovecraft azonos című művén alapul
- Weird and Unfortunate Things are Happening – egy misztikus JRPG, ami egy igen különös városban, a világból teljesen eltűnt Daybreakben játszódik
- Treason – egy egészen érdekes paranoiás gengszterjáték, ami az Among Us-ból és a Cluedóból kölcsönöz játékmechanikákat. Ebben a többjátékos FPS-ben meg kell találni az árulókat, de érdemes vigyázni, mert egy beépített hekus is szabadon grasszál
- X Invader: Prologue – egy pofátlan, de működő Vampire Survivors-klón
- Postmouse – bármilyen meglepő, de ezt a gyönyörű puzzle platformer játékot diákok készítették, akik ingyen felpakolták Steamre. A főszereplő egy postásegér, aki egy egészen hangulatos környezetben kell kézbesítsen egy fontos küldeményt
- Aashaa – egy 2D-s precíziós platformer, szóval csak a legkeményebb idegekkel rendelkező játékosok próbáljanak rá
- Bloody Hell – egy rövid, de kifejezetten király és pörgős 2D akciójáték
- Stewart the Fox – egy aranyos és könnyed rókás platformer
- Goose Goose Duck – az utóbbi időben nagyon felkapott Among Us-klón agyalágyult libákkal a főszerepben
- Aliens After Ava – egy vizuálisan hihetetlenül egyedi gyors menekülős akciójáték
DLC:
GOG
- The Witcher: Enhanced Edition: még a teljes Unreal Engine 5-ös remake előtt érdemes lehet az eredetit is kipörgetni. Ez az akció egy ideje már megy, csak a GWENT-et kell a profilhoz adni, és megkapod a Vaják első – kibővített játékát.
INDIEGALA (indie)
- Drop Hunt – egy meglepően szórakoztató és okos logikai puzzle
- Last Dream – egy fantasztikus retro ihletésű nagyon, nagyon, nagyon mély szerepjáték, ami több mint 60+ játékórára simán képes elrabolni
- Adorables – a magyar (egészen pontosan a budapesti) White Rabbit elképesztően mókás partijátéka – amit magyar nyelven is lehet élvezni
- King of Dragon Pass – egy klasszikus, kézzel rajzolt képekkel illusztrált szöveg alapú szerepjáték, amiben minden a bátor kalandor döntésein múlik
ITCH.IO (indie)
- VHS Slaughter – egy rövid, PS1-es időket haloványan felidéző, egyébként modern indie horrorjáték egy tékával a főszerepben
- Tumble Tundra – egy egészen stílusos (inkább gyönyörű és művészi) grafikával megáldott platformer csoda (nem kell telepíteni)
- Break Free – egy szépen megrajzolt RPG-szerű puzzle a barátságról
- Trouble Far From Home – egy olyan űrszimuláció, amiben egy asztronautának kell segítenünk rendbe hozni a súlyosan megsérült Nemzetközi Űrállomást
- Planect – egy egyszerű, de nagyszerű kommunikációs szimulátorjáték, amiben más idegen civilizációkkal vehetjük fel a kapcsolatot
Néhány figyelemre érdemes ingyenes indie a múlt hetekből:
- Make New Way – egy izgalmas sokoban puzzle játék (nem kell telepíteni)
- Re Watch – egy nagyjából 5 perces gatyába rottyantós pszichológiai horrorjáték az erősebb idegzetűeknek
- I.S.E. – egy Stanislaw Lem és H.P. Lovecraft művein alapuló sci-fi horror-kalandjáték, ami egy rejtélyes űrhajó, az Einomia fedélzetén játszódik
- Larger Than Light – egy ötletes mechanikára, a fény manipulálására épülő különleges puzzle-kaland
- Stick to the Plan – egy végtelenül aranyos puzzle, amiben egy kutyusnak kell segítenünk összeszednie a roppant érdekes elhajított botot (nem kell telepíteni)
- Stereogram – egy egészen egyedi (értsd. nem láttam még ehhez hasonlót) osztott képernyős kooperatív puzzle
- Paper Lily – Chapter 1 – egy retro horror-szerepjáték, amiben nem csak többféleképpen oldhatjuk meg a feladványokat, de ennek függvényében változik a történet vége is
- Furcifer’s Fungeon – egy iszonyatosan beteg roguelite dungeon crawler korai hozzáférésű verziója, amit a műfaj szerelmeseinek mindenképp ki kell próbálniuk
- The Telwynium Book Two – The Summer King – értelemszerűen a The Telwynium Book One folytatása, ami tovább szövi a klasszikus kalandjátékos pixelmese érdekes történetét
- Furious Farm – egy eszement mezőgazdasági versenyjáték, amiben nekünk kell a legtöbb terményt learatni (mindössze 72 óra alatt készítette három tehetséges indie fejlesztő)
- Anodyne – egy klasszikus Zelda-ihletésű kaland-szerepjáték
- Sinister Squidward – egy fergeteges agymenés, amiben Tunyacsáppal művelhetünk mindenféle őrültséget Bikinifenéken.
- Uprooted – egy aranyos kis útkeresős labirintusjáték, amiben egy kedves hagymának kell segítenünk megtalálnia a saját útját
- Endorgene – egy kezdő játékfejlesztőkből álló csapat game jamre készített varázslós-akciós-plaformeres kiscsodája (nem kell telepíteni)
- Hand Rider – ez a teljesen őrült játék azért is érdekes, mert a lore-ját a ChatGPT szerezte (nem kell telepíteni)
- Yarrr! – egy diákok által iskolai projektként fejlesztett érdekes, de nagyon rövid kalózos ügyességi-platformer (nem kell telepíteni)
Mindezeken felül érdemes lehet figyelni az Amazon Prime Gamingre is, amely minden hónapban legalább egy fél tucat ajándék játékkal és egy csomó extra tartalommal lepi meg a játékosokat. Ezeket viszont nem a két szép szemünkért, hanem egy Prime-tagságért cserébe adják, de még így is elég jó üzletet üthetünk nyélbe vele. Márciusban például ezeket a játékcsodákat adják ingyen:
Akciófigyelő | 7 fantasztikus játékot ad ingyen az Amazon márciusban
Ezt is érdemes elolvasnod:
Hazudik, mint a vízfolyás! – Ezt mondta a ChatGPT a legnagyobb magyar videósokról