Elon Muskot hülyének nézték érte, amikor bevezette a Twitteren, erre mindenki más is rájött, hogy van értelme, és még több pénzt lehet keresni rajtunk.

Ennyi volt, a Facebook és az Instagram fizetős szolgáltatásként vezeti be az azonosíthatóságot, amiben az a nevetséges, hogy a közösségi oldalak – ezek szerint – eddig is képesek lettek volna rá, csak az anyagi érdekeiket jobban szolgálta a sok-sok kamufiók. Ne legyenek illúzióid: ha üzletileg nem érné meg, a Meta ugyanúgy fenntartaná a még nagyobb káoszt a felületein, amelyeken sokkal kisebb katyvasz a pénzért vett kék pipákkal se lesz. Csupán még több pénz a tulajdonosok zsebében.

Forrás: Apple Insider

Igen, a Meta alkalmazásaiban is megjelenik a felhasználók hitelességét szavatoló kék pipa, amihez az elektronikus bankszámlanyitásnál már jó ideje bevett gyakorlatot, a személyi igazolvány bemutatását vezetik be, és a fiók nevének egyeznie kell az iraton szereplő névvel. A HVG azt írja, maga Mark Zuckerberg vezérigazgató jelentette be a Facebook és az Instagram fizetős szolgáltatását, ami először Ausztráliában és Új-Zélandon kerül bevezetésre (már ezen a héten), majd

fokozatosan egyre több országban fog elérhetővé válni.

A Metát sokkal szimpatikusabbá nem varázsló intézkedés persze választható, vagyis nem kötelező fizetned a profilod megtartásáért, csupán lehetőségként kínálják. A hitelességet igazoló kék pipa mellé kapni fogsz

  • nagyobb adatbiztonságot,
  • jobb elérést a posztoknak,
  • közvetlen ügyfélszolgálat-hozzáférést,
  • exkluzív matricákat a történetekhez és a Reels videókhoz,
  • meg havi 100 darab, ingyenes értékelő csillagot.

Az ellenőrzött profilért havi 11,99 dollárt (4300 forintot) kell fizetni, de a Meta nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy betartson egyre esküdtebb ellenségének, az Apple-nek azzal, hogy az iPhone-felhasználóknak 14,99 dollárba (5400 forintba) fog kerülni ugyanez. Mi számítunk néhány versenyhivatal – jogos – hisztériájára az ügyben, de az intézkedés valójában arra hívja fel a figyelmet, hogy a Meta sokallja az App Store alkalmazásait sújtó sarcokat. Persze közben nem érzi problémának, hogy ezt a port nem a cégen, hanem a felhasználókon veri el.

Aranyos, etikus banda ez:

Durván meríti a telefonod a Facebook és a Messenger? Alighanem direkt csinálják

 

×