Volt Nvidia dolgozók alapították a céget.

Az elmúlt évben az Intel mellett egy negyedik szereplő is villant a kínai piacon. A Moore Threads nevet viselő vállalatot két és fél évvel ezelőtt alapították, a cég vezetője az Nvidia korábbi alelnöke, Zhang Jianzhong. Az elmúlt 15 év tapasztalatát nem lehet csak úgy kitörölni, ezért is tudtak ilyen gyorsasággal kiadni egy valamennyire használható szériát.

Gyártástechnológiában még bőven vannak elmaradások, hiszen 12 nanométeres gyártószalagról gurulnak le a chipek, míg a 4000-es Nvidia kártyák már 5 nanométeren készülnek majd. Ám a korábbi kínai próbálkozásokkal ellentétben DirectX, Vulkan, OpenGL, OpenGL ES támogatást is megtalálhatunk, így papíron gond nélkül futhatnak játékok is. Több iparági elemző szerint a cég komolyabb jogi támadásra is számíthat előbb-utóbb az Nvidia-tól, a korábbi szoros kapcsolat és az annak köszönhető bizalmas információk felhasználása miatt. Túl gyanús a cég ilyen mértékű fejlődése, a natív CUDA támogatás pedig szinte beismerő bizonyíték a “lopásra”.

Most végre tesztpadra került a „bestia”!

A Videocardz szúrta ki, hogy az S80-at viselő egységet végre valakinek valós körülmények között is sikerült megizzasztania. Sokatmondó lehet, hogy a GT 1030 és GTX 1060 ellen állították csatasorba a kínai videókártyát a szakemberek.

Az eredményt nem is igazán kell magyarázni. Néhány címet nem is tudott megfelelően futtatni a kártya. Amelyeket igen, ott bizony az esetek jelentős részében az alig 30 wattot fogyasztó, nem is gamer vonalra szánt GT 1030 is legyűrte. Úgy tűnik, hogy szoftveres és hardveres oldalon is erőteljesen lemaradásban van a cég. A marketinganyagok sem igazán fedték a valóságot, így nem kell negyedik szereplőtől tartanunk egy ideig.

Ha már grafika:

Hihetetlen, de ez NEM a valóság, hanem egy Unreal Engine 5-ös demó

 

×