Tech/Tudomány

Hihetetlen, de ez NEM a valóság, hanem egy Unreal Engine 5-ös demó

Az újabb generációs konzolok és videokártyák 2020-as megjelenéséhez képest viszonylag későn, 2022 áprilisában lett szabadon elérhető a kész Unreal Engine 5, ami korai hozzáférésben is csak 2021 elejétől volt használható. Az Epic Games szerint ez a játékmotor Mátrixos magasságokba repíti majd a játékipart, azaz a motorral olyan valósághű látványvilágot alkothatnak a fejlesztők, amit alig lehet megkülönböztetni a valóságunktól.

A cirka, nem egészen egy esztendő alatt a fejlesztővilág apraja-nagyja rávetette magát az új technológiára, amellyel mint kiderült, akár egyetlen hozzáértő személy is soha korábban nem látott dolgokat érhet el. Persze fotorealisztikus animációkat és képeket már korábban is tudtak készíteni a különböző 3D modellező szoftverek segítségével, játékba ültetni egy ilyen grafikát már közel sem olyan egyszerű mutatvány.

Az Unreal Engine 5 (+egy sor kiegészítő) segítségével azonban már ez sem lehetetlen, amit még konzolokon is sikerült példázni a Matrix Awekens techdemóval. Azóta viszont egy csomó másik, az UE5 erejét és tudását bemutató projekt született, közülük is kiemelendő a japán vasútállomásos demó, illetve a kommandós testkamerás FPS, melyek annyira élethűek lettek, hogy elsőre sokan el sem hitték, hogy amit látnak az nem egy valós kamerafelvétel.

Azonban ha sokáig nézzük őket, akkor itt-ott azért kiszúrhatjuk a kilógó lólábat. Ahogy viszont a fejlesztők egyre jobban kiismerik a program adottságait és lehetőségeit, úgy alkothatnak meg egyre jobb és valószerűbb környezeteket, vagy akár olyan techdemókat, melyek láttán az ember joggal kiálthat Mátrixot.

Nagyjából ez a helyzet Olivier Mourey, azaz 3Dystopia fotogrammetriai művészének legújabb projektjével, a Hacking Relity-vel, melyben soha nem látott részletességgel épít újra valós helyszíneket UE5-ben. Olivier ehhez a RealityCapture-t is segítségül hívta, ami valós képek-fotók alapján képes 3D-s objektumokat létrehozni, melyeket aztán könnyedén át tud ültetni az Epic programjába.

Az alábbi őrületes videót például 1500 helyszíni fotó alapján készítette, majd a feltextúrázott alapra még ráengedett némi ray tracinget (sugárkövetés ~ a fény valós részecskéinek viselkedését modellezi valós időben), amitől még élethűbb lett a demó. A végeredmény minden túlzás nélkül teljesen megkülönböztethetetlen a valóságtól:

Még meglepőbb lehet, hogy mindezt összesen 10 napba telt megcsinálnia.

Az Oliviernek egyébként nem ez az egyetlen alkotása. Korábban már készített egy hasonló demót egy történelmi francia városrészről, illetve egy várról is (lentebb megnézheted őket) – mindegyiket a RealityCapture-rel Unreal Engine 5-ben. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ezek egyelőre csak techdemók, melyek a technológia képességeinek tesztelgetéséről szólnak. A futtatásukhoz egy átlagos képességű PC vagy egy konzol egyáltalán nem lenne elegendő, így videojátékokban ilyen látványt egyelőre még senki ne reméljen.

 

 

via – 80.lv

Ezt is érdemes elolvasnod:

 

Bódi Dániel

Korábbi cikkek

SIESS! – Gyönyörű és iszonyú félelmetes horrorjátékra csaphatsz le ingyen

Bódi Dániel 2024.02.01. - Néhány napja kezdetét vette a GoG évi első nagy játékakciója, ahol…

42 perc telt el azóta...

Zene füleinknek! – Külön Gitárkontroller érkezik a Fortnite Festivalhoz

2024.02.01. - A zenei játékok és a hozzájuk készült hangszeralakú vezérlők nagyon népszerűek voltak a…

56 perc telt el azóta...

Kiszivárgott: ennyire dögerős chip kerülhet az iPhone 16-ba

Gábor János 2024.02.01. - Az új iPhone termékcsaládba kerülő chip annyira gyors lesz, hogy már…

3 óra telt el azóta...

Para és INGYENES – Már tölthető az új Silent Hill játék PlayStation 5-re

2024.02.01. - A Silent Hill egy olyan játék, ami számtalan rajongó számára egy kihagyhatatlan klasszikus.…

4 óra telt el azóta...

Arat a TikTok, jön fel az streaming – ezeket az appokat zabálják a gyerekek

Gábor János 2024.02.01. - Mintegy 400 ezer család és iskola bevonásával készített nemzetközi kutatást a…

4 óra telt el azóta...

Idén is jön Sonic, de a Metro VR is ütni fog – Ezt tartogatta a State of Play

2024.01.31. - Január második felében egyre több pletyka keringett arról, hogy a hónap utolsó napján…

14 óra telt el azóta...