A mobiltechnológia a 2000-es évekre jutott arra a szintre, amikor a gyártók már bátran kísérletezhettek a legelborultabb ötleteikkel, némelyik pedig még a gyártást is megélte. Ezekből a furcsa készülékekből gyűjtöttük össze a legeslegfurcsábbakat, melyekre igazából egyik vállalat sem túl büszke.
A mobiltechnológia a 2000-es évekre jutott arra a szintre, amikor a gyártók már bátran kísérletezhettek a legelborultabb ötleteikkel, némelyik pedig még a gyártást is megélte. Ezekből a furcsa készülékekből gyűjtöttük össze a legeslegfurcsábbakat, melyekre igazából egyik vállalat sem túl büszke.
Jó-jó, az N-Gage elég ismert volt a korában, a mai fiatal viszont aligha hallott a Nokia egyik legérdekesebb mobiljáról, amibe első ránézésre egyáltalán nem nehéz egy kézikonzolt is belelátni. Ezzel pedig aligha lőnénk mellé, a legendás kütügyártó ugyanis ezzel szerette volna kifogni a szelet a Nintendo Game Boy különböző modern verziói hallatlan sikerének vitorlájából.
Az N-Gage-re aztán olyan játékok is megjelentek, mint a Tony Hawk’s Pro Skater vagy a Tomb Raider, de ezek 2003-2004-ben olyan gyászosan festettek, és olyan rosszak voltak a mobilon, hogy a játékosok inkább messze elkerülték. Telefonnak meg csúnya és túlárazott volt. Jól sejted, csúnya bukás lett a vége.
A Nokia a 2000-es években kifejezetten kísérletezős kedvében volt, így egy csomó egészen furcsa és érdekes koncepciót végigtoltak a vezetőségen egészen a gyártásig. Így született meg a 7280-as kütyü, amit kimondottan a női retikülökre szabtak a kisebb méretével és a rúzsformájával.
Bár ez a telefon elég hamar feledésbe merült, egésze előremutató volt. Pakoltak bele bluetooth-t és kamerát, internet kompatibilis volt, és mivel hiányzott róla a billentyűzet, hangvezérléssel és hangtárcsázással működött.
A furcsa dizájnokban a Motorola sem volt híján, ami sokszor nagyon erőszakosan ki akart tűnni a mezőnyből. Amikor például elindult a flip, azaz a kihajthatós telefonok őrülete, akkor a gyártó gondolt egyet, és csináltak egy oldalra nyitható mobilt, a V70-et.
Ez a teló egyáltalán nem mutatós, de legalább jó drága volt. Bár maga a készülék elég aprócska, kihajtva simán felülmúlta az átlagos méretű darabokat is, aminek egyetlen célja az volt, hogy már messziről sasolva is feltűnő legyen.
Szóval ott tartottunk, hogy a Nokia szakijai nagyon szerettek kísérletezni. Ennek a hangulatnak lett az áldozata a 7600, ami lehetett volna egy furcsa PC-s egér is, vagy egy nugát szelet akár, ehelyett inkább Frankenstein szörnyként sokkolta a világot.
Ez a mobil egyszerűen borzalmas, a kialakítása pedig egyáltalán nem felhasználóbarát, mivel a gombkiosztás soha senkinek nem állt kézre. Bár a színes – ám pici – kijelző, illetve a 3G kuriózumnak számított 2003-ban, ez sem mentette meg a sikertelenségtől.
Szóval a csajok szeretnek sminkelni meg ilyenek, mi lenne, ha csinálnánk egy olyan mobilt, ami egyben egy sminktükör? – gondolhatták nem túl bölcsen a 2000-es évek derekán a Siemens agytrösztjei, majd nem sokkal később megszületett a Xelibri 6.
Rossz, rossz, rossz és még randa is. El sem tudom képzelni, hogy ez a mobil egyáltalán hogyan érhette meg a tömeggyártást. Erre egyszerűen fájdalom ránézni, és ha azt hiszed, hogy anno ezt másképp gondolták, akkor tévedsz. Ez már 20 évvel ezelőtt is ocsmánynak számított, jóérzéső ember SOHA nem vett ilyet – még az ellenségének sem.
Na, már megint a Nokia! A 6810-es egy egészen újszerű módon próbálta meg kiváltani az akkoriban elterjedt T9-es üzenetírást: qwerty-billentyűzettel. Ezt viszont csak úgy tudták megoldani, hogy a miniatürizált klaviatúrát kihajtható formában a telefon kijelzője alá rejtik, amit szükség esetén egyetlen mozdulattal elő lehetett csapni.
A végeredmény ugyan nem volt annyira nagyon vészes, hiszen gépelni nagyon könnyen lehetett vele (kivéve virsliujjakkal), cserébe viszont nagyon csúnya volt. De nem is ez volt a legnagyobb probléma vele, hanem az, hogy konkrétan senki, SOHA SENKI nem írt még olyan hosszú üzenetet, ami indokolttá tenné ezt a formát.
Oké, a Blackberry forradalmasított ezt a fajta kialakítást, de azok más idők voltak, és azok a telefonok jóval több funkciót is kínáltak, mint az egyébként nem túl olcsó, akkoriban felsőkategóriás 6810.
Az öreg Toshiba megpróbálta újra feltalálni a mobilt, amivel eléggé elkésett. A G450-et még a furcsa, kissé koncepciótlan kialakítása sem mentette meg: túl későn jelent meg, túl csúnyán. Ez a mobil inkább tűnt egy MP3-lejátszónak, mintsem egy olyan készüléknek, ami 2008-ban bármiféle eséllyel is harcba tudna szállni az akkor már egy éves iPhone-nal.
De tényleg! Nézd csak meg magad! Sőt, még Bluetooth sem volt benne, ami nyilván kabaré egy olyan korszakban, amikor Steve Jobs lényegében teljesen megreformálta a telekommunikációt és vele az emberek életét.
A Bang & Olufsen egy csúcskategóriás audiotermékeket gyártó dán vállalat, ami a 2000-es években gondolt egy nagyot és kitalálta, hogy a Samsunggal közösen készít egy olyan mobilt, amilyet még soha senki. A koncepció lényege a részükről tulajdonképpen csak annyi volt, hogy szóljon jól és térjen el annyira a mobilos mezőnytől, amennyire csak lehet.
Így született meg a Serenata, ami pont úgy néz ki, mint egy termosztát vagy egy tévé távirányítója, annyi különbséggel, hogy viszonylag tényleg jól szólt belőle a zene. Ez inkább lehetett volna az iPod vagy az azt majmoló MP4-lejátszók versenytársa, a két gyártó viszont jobbnak gondolta inkább a mobiltelefonokkal versenybe szállni.
Egyet mondok: 2007. Az iPhone-nal egyszerűen semmi sem tudott sem lépést tartani, sem labdába rúgni. Főleg nem egy ilyen teljesen elbaltázott kütyü, amiért nem kevesebbet, mint 1000 dollárt kértek el a megjelenésekor, ami az Apple készüléke fényében elég viccesen nézett ki a polcokon.
A legjobb tudomásom szerint ez az egyetlen mobil, ami kifejezetten a buddhistáknak készült. A kütyüt a közép-alja gyártó Chinavision készítette még 2009-ben, és nem is kértek érte többet 123 dollárnál, ami elég barátinak számítana még most is.
A C91-be került Bluetooth, támogatta az MP3-formátumot (szóval mehetett a rave), pakoltak bele egy 1,3 megapixeles kamerát is, de mindez semmi a vallási szimbólumokhoz képest, amit a testén hirdetett. A telefon teljesen aranyozott borítást kapott, amin volt keleti horogkereszt és lótuszvirág, a kijelző elnyomhatatlan háttere pedig egy Buddha-szobor volt.
A Telsom az ultimate, a 2000-es évek legfurcsább mobiltelefonjai között. Elég csak ránézni.
Bevallom derekasan, erről a mobilról még én sem nagyon hallottam, így utána kellett járni, hogy pontosan miféle torz agyszülemény volt ez az Apple Watch-ot bő 10 évevl leköröző valami. Az Engadget 2004-ben azt írta róla, hogy mini numerikus billentyűzettel, színes LCD-vel, kihangosítóval, sőt, még dedikált infravörös-fülessel is rendelkezett. Ez utóbbi azért volt nagyon menő, mert a telefonálásokhoz nem kellett úgy használni, mint amikor Michael hívja KITT-et. Ettől olyan volt az egész, mintha a tulajdonosa egy James Bond-féle titkosügynök lenne. Ettől mondjuk szebb nem lesz, de biztosan jól lehetett vele menőzni.
Neked melyik volt a legimádottabb mobilod a 2000-es évekből? Várj, megmondom: Nokia 3310!
Egy diákzseni bemutatja: Így hamisíts házifeladatot ChatGPT-vel és 3D nyomtatóval
