Ha szeretnénk, hogy hasonló minőségben teljen a második évad, akkor bizony érdemes lesz türelmesnek lennünk.

Az HBO és a Sony közösen összehozott élőszereplős The Last of Us-sorozata minden idők egyik legvártabb játékadaptációja volt, ami annak ellenére potenciálisan bukásra volt ítélve, hogy az eredeti írók és alkotók dolgozhattak rajta. Nem egyszerű ugyanis felérni a játékvilág egyik, ha nem a legnagyobb becsben tartott művéhez, és a korábbi példák azt bizonyították, hogy ennél sokkalta kisebb vállalások is csúnyán elhasaltak.

A The Last of Us azonban mindenki legnagyobb meglepetésére nemhogy nem lett rossz, de máris az utóbbi évek egyik legmagasabbra emelt sorozata lett a maga 100%-hoz közeli értékeléseivel (Rotten Tomatoeson 97-96%-on áll épp). Joel és Ellie tragédiája ebben a formában is súlyos, köszönhetően a nagyszerű színészi alakításoknak, a szettingnek, illetve annak, hogy több helyütt mer leszakadni a játékról, és olyan történetekbe is bepillantást enged, amelyekkel kiegészítik a közel 10 éve megismert cselekményt.

A The Last of Us nem meglepő, hogy rekordot is döntött: előbb az első epizód az HBO történetének második legnagyobb premierjét hozta, a másodikkal pedig 22%-os növekedést ért el, amire soha korábban nem volt még példa. Nem is volt hát csoda, hogy a Warner és az HBO szinte azonnal berendelte a második évadot, amelyről azóta már megtudhattuk, hogy a méltán népszerű videojáték folytatását, a Part II-t fogja feldolgozni.

Ugyan az első évad sem ment még le, de sokakat már most nagyon érdekel, hogy vajon mikor láthatjuk a hőseinket a márciusi záróakkordok után visszatérni?

Mikor jöhet a The Last of Us 2. évada?

Ez azért egy trükkös kérdés, mert bár tudjuk, hogy mikor kezdődtek az első szezon eléggé elnyújtott forgatásai, az azt megelőző háttérmunka – mint például a szereplőválogatás és a helyszínépítés – is igen sok időt vett igénybe. Ez azért fontos, mert a TLOU Part II nem kevés új karaktert és helyszínt felvonultat, minden elképzelhető tekintetben túlszárnyalják az első részt.

Sőt, a casting előtt egy óriási, már-már megugorhatatlan feladat előtt áll: meg kell találni a megfelelő színészt Abby Anderson szerepére, aki az egyik főszereplője és központi mozgatója a folytatásnak. Ha valaki esetleg nem ismerné a játékot, annak azt kell elsősorban tudnia a lányról, hogy a megfeszített katonai kiképzésének köszönhetően elképesztő fizikummal rendelkezik, vagyis a kiválasztott színésznőnek rohamtempóban kell kipattintania magát.

Szóval ő itt Abby

Az első játék adaptálásának ötlete bár már a 2010-es évek végén felmerült, igazán komoly projektté csak 2020-ban vált. A helyszíneket 2021 márciusában kezdték el felépíteni a kanadai Albertában (valószínűleg sokat fognak forgatni itt a jövőben is), míg a tényleges forgatások csak hónapokkal később, 2021. júliusában kezdődtek, melyek 2022. júniusáig tartottak. A szereplőket állítólag 2020-tól kezdték el castingolni, ami szintén sokáig, majd egy évig tartott (sokat Zoomon ejtettek meg a koronavírus-járvány miatt).

Ha azt feltételezzük, hogy a második évadba is minimum ennyi erőfeszítéseket ölnek, és a játékhoz hasonlóan a minőségen is feljebb csavarnak, akkor a forgatások valószínűleg nem lesznek rövidebbek. Ez azt jelenti, hogy ha már most elkezdik az újabb szereplők kiválogatását, akkor leghamarabb idén nyáron elkezdhetik rögzíteni az első snitteket. Ha ez így történik, akkor egy évvel később végezhetnek, majd jöhet az utómunka, ami néhány hónapot biztosan fel fog ölelni.

Ha a munka valóban ebben a megfeszített ütemben fog haladni, akkor azt mondanám, hogy a The Last of Us Part II adaptációjára, azaz a második évadra még egészen sokat kell várnunk,

ami 2025-nél előbb valószínűleg nem fog felkerülni az HBO éppen aktuális streaming szolgáltatásának kínálatára.

De ez csak egy lehetséges dátum a sok közül. Még akár az is lehet, hogy sokkal gyorsabban és gördülékenyebben fognak haladni a második etappal, ami akár 2024. közepe-végén be is mutatkozhat. Erre viszont azért sem látok sok esélyt, mert bár az alapanyag adott, azt az új médiumra legalább annyira át kell dolgoznia az íróknak és a kreatív vezetőknek – Neil Druckmann-nak és Craig Mazinnak, mint ahogyan azt tették az első játékkal-évaddal is.

A legtöbb idő azonban egészen biztosan az Abby-t megformáló színész kiválasztásával fog telni, akit a játékban egyébként ketten alakítottak: Jocelyn Mettler az arcát, míg a mozgását és a hangját Laura Bailey adta.

Ha viszont akadnak olyan nézők, akik most ismerkedtek meg a The Last of Us-szal, és nem tudnak, vagy akarnak ennyit várni a folytatásra, nekik érdemes lehet elgondolkozni egy PS4 beszerzésén, amelyen végigizgulhatják a Part II-t. Egy PS4 manapság nem egy drága kütyü, de a játékot is már (meglepő módon) fillérekért lehet beszerezni rá.

Ezt is érdemes elolvasnod:

A rajongók már kitalálták, ki játssza majd Abby-t a The Last of Us sorozatban

 

×