Lehetsz Te bármekkora király a kedvenc gamedben, gyakran lennél a halál fia mások segítsége nélkül. Ahogy a csapatos multiplayerekben, úgy a kampány játékokban is befolyásolják az utad az alkalmi, vagy állandó szövetségesek. Bár ők csak epizódszereplői a történetednek,

olyan kulcsfigurák, akik nélkül vagy helyben toporogna a sztori, vagy meg is akadna,

hiszen szólóban legyőzhetetlen bossok, csapatmunkát igénylő feladványok, asszisztálást igénylő küldetések szegélyezik az utad. Ők a legjobb vezetők, harcostársak, vagy hűséges barátok – legalábbis szerintünk. Szubjektív rangsor (köszi a segítséget: The Gamer):

5. Haruka Sawamura, Yakuza

Kihagyhatatlan minden hasonló listából, hiszen azon kevés karakterek egyike, akik szívszorítóan kedvesek, ezért mély érzelmeket is képesek megbirizgálni. A szokásos epizódszereplőknél jóval fontosabb: miután Kiryu örökbe fogadja, kulcsfigurává válik a sorozatban.

Bár egy segget sem rúg szét közösen a nevelőapjával (és nincs is szükség rá), minden egyes színre lépése megérinti az embert; éppen ez, a Kiryu-val épülő kapcsolata teszi érdekessé. Haruka annyira lényeges és közkedvelt lett, hogy a Yakuza 5-ben már döbbenetesen szórakoztató, kijátszható történetszálat kapott.

4. Solas, Dragon Age: Inquisition

Talán a legösszetettebb figura mind közül: hiszen vagy gyűlöljük, vagy szeretjük, vagy mindkettő, de felváltva. Solas rejtélyes elf: se nem cimbora, se nem ellenség, miközben visszahúzódó és csak ritkán szenvedélyes.

A hűvös tünde személyiségének feltárása önmagában egy külön utazás és történetszál a Dragon Age: Inquisition-ben. A jelenléte tele van finom utalásokkal, megfoghatatlan interakciókkal, miközben van néhány fájón megkésett kinyilatkoztatása. Kevés karakter akad, akivel ennyire merőben újra kell értelmeznünk a kapcsolatunkat, hiszen akkora fordulatokat tartogat. Betegesen jól írták meg!

3. Johnny Silverhand, Cyberpunk 2077

Ha csak egy okot keresel, ami miatt újra belekezdenél a kezdeti csalódás után rendbehozott Cyberpunk 2077-be, az alighanem Keanu Reeves lesz. Pedig érdekes módon nem az a legérdekesebb az általa játszott karakterben, hogy egy híresség alakítja.

A valószínűtlen találkozásotok egyetlen oka, hogy hús-vér emberként mindketten Arasaka áldozatai lettetek, és bár Johnny jóval előbb meghalt mint te, együtt kaptok új esélyt az életre. A kezdetben ellenséges viszony finoman, érthetően, átgondoltan fejlődik Night City legizgalmasabb barátságává, holott az egyetlen oka a közös utatoknak a haldoklásod. Fontos karakter, aki tovább lendít a mélypontokról, akcióba küld és közben olyan képességeket hoz elő belőled, amelyeknek a létezéséről sem tudtál. True buddy!

2. Ló, Red Dead Redemption 2

Teljesen méltatlan módon Arthur egyik lova sem kap saját nevet (amivel a karakterünk morcos álgorombaságát igyekeztek hangsúlyozni az alkotók), de végig tudjuk, hogy kötődik hozzájuk. Gyanítjuk, hogy voltunk egy páran, akik a gameplay-ben elérhető újabb és újabb patásokra akkor sem szívesen cseréltük le addigi társunkat, ha lett volna pénzünk jobbra, gyorsabbra. Még jó, hogy egyszer se lőtték ki alólam! Falhoz is vertem volna a kontrollert.

Érdekesen reagálunk a digitális állatainkra: hasonló módon tudunk kötődni hozzájuk, mint egykori, vagy jelenlegi házi kedvenceinkhez, hiszen játék közben rájuk asszociálunk. A lovakkal az RDR2-ben ugyanígy vagyunk: szorult helyzetben mentik meg a hátsónk, gondozgatjuk, tisztogatjuk, etetjük őket – erre hagyjuk ott egy istállóban, valami új, drágább gebéért?! A legszebb pillanatokat akkor éljük át az élethűen viselkedő – vagyis engedelmes, de semmilyen érzelmet nem viszonzó – állattal, amikor átvágunk vele a festői tájon, vagy a hátára pattanunk a tábortűz mellől. Az egésznek van egy nagyon megkapó, szerethető romantikája.

1. Atreus, God Of War

Naná, hogy Atreus az első, hiszen a kisfiú nem csak történetszálakat bemozgató figura, hanem a rangsorunk többi tagjához képest őt fűzi a legszorosabb kapcsolat a főszereplőhöz, az apjához. Olyannyira fontos a jelenléte, hogy a legutóbbi játék cselekménye egyenesen miatta indul el: Kratos az anya halála után egyedül kénytelen túlélésre tanítani – és ez, a laza, de egyre erősödő felnövéstörténet teszi annyira élővé a God of War-t.

Atreus miatt van dráma rendesen: Kratos kezdetben meg is ríkatja, hisz’ túl keményen bánik vele és kb. annyi érzelmi visszacsatolást küld felé, mint az RDR2 lovai. Pedig szereti a kölyköt, csak a nagy büdös férfiasság miatt ezt nem meri kimutatni. A dühös félistent éppen ez teszi gyengévé és végeredményben: emberivé.