A focivébé miatt nem bírjuk ki, hogy ne mutassunk rá az összefüggésre: amikor Guglielmo Marconi (akiben a rádió valódi feltalálóját tisztelheted) 1899-ben végrehajtotta a világ első élő hangos sportközvetítését, még nem tudta, hogy az ártatlan adás (egy vitorlás versenyről) mekkora lavinát indít el. A következő 50-100 évben a rádió, majd a tévé és az élő televíziózás átformálta az emberek szociális szokásait. Döbbentes hatékonyságából végül kinőtt egy kontrollálhatatlan óriás, amit közösségi médiának hívunk.

A social media a nevében hordozza az egymáshoz kapcsolódás lehetőségét, az információ egymás közötti megosztását, de

valami nagyon furcsak dolgot művelt velünk, felhasználókkal, akik az egésznek a lelkét adjuk.

Forrás: Cole Saladino/Thrillist

Az Index egy 2020-ban készült és azóta is folyamatosan elemzett felmérést elevenít fel, ami az információs túlterhelést és az online beszélgetések dinamikáját kutatta, na meg azt, hogy ez az egész milyen hatással van a társas kapcsolatainkra. A Springeren megjelent tanulmány szerint

az információnak való túlzott kitettség egyértelműen elnyomhatja a válaszadás valószínűségét a csevegő alkalmazásokban.

Ezt főleg a millenáris, vagyis 1980-90-es években született, ún. „kiégett generáció” érzi, hiszen olyan világban nőtt fel, amiben a munka, az információ és a kommunikáció mindenhová követi, így jóformán soha nem szabadulhat a taposómalomtól. Egy átlagos felhasználó minden egyes mobilra pillantásnál legalább 47 olvasatlan üzenettel találkozik és kb. 1602 soha meg sem nézett e-maillel rendelkezik. Ez az információs túlterheltség hozza magával az érzést:

• „nyissam fel egyáltalán a mobilt?”
• „ne foglalkozzak az üzenetekkel?”
• „válaszoljak alkalmasabb időben?”
• „meddig várhatok a válasszal, amíg még pont nem bántom meg azt, aki írt?”

A kérdéseket lehetne még sorolni, de a Huffington Post ide vágó írása alapján ennyiből is világos: szinte mindenki érzi a korábban csak introvertált emberekre jellemző szorongást attól, hogy

kapcsolatba kell lépni MÁSOKKAL.

A nyomás érzése szinte minden üzenettel fokozódik, hiszen egyre kilátástalanabb, hogy akár csak egy részére is reagáljunk („kinek van erre ideje?”). A végül depresszióba süppesztő nyomást nem csak ez, hanem a perfekcionizmus, a munkahelyi megfelelési kényszer („ha lassan, vagy nem válaszolok, rosszul végzem a dolgom”) ugyanúgy kiválthatja, mint a telefonfüggőség, amit az az érzés kísér, hogy ha nem vagy folyton online, akkor lemaradsz valamiről. Ezt ma már társadalmi jelenségként írják le a tudósok.

A neve Fear of Missing Out, vagyis FOMO.

Mit tanít minderről a történelem?

Az emberek mind osztatlanabb figyelméért folytatott harc az olasz Marconi-val kezdődött, aki semmi másra nem vágyott, mint az általa alkotott technológia elismerésére, és mit sem törődött azzal (nem is tudhatta), hogy mit okozhat a találmánya, ha rossz kezekbe kerül. És az emberi kéz hagyományosan rossz: rögtön csak a hatalom és a pénz lehetőségét látja meg az új eszközben, és nem fél tisztességtelenül használni mások ellen.

Hogy jött ide a sport?

Bár ez csak (tudósok által is leírt) elmélet, a sportközvetítések nagyon alkalmasak voltak arra, hogy a dolgozó társadalmi réteget távol tartsák olyan csacsiságoktól, mint a munkahelyi / politikai elégedetlenség és a sztrájk, ne adj’ isten egy tüntetés.

Az egyre szaporodó élő adások kezdetben a mozikba, szórakozóhelyekre, majd az otthonokba szállították a szurkolói élményt, a stadion izgalmát és a jobb minőségű, közeli felvételeket. De aztán a lelátók helyett a bárpultnál, a bárpult helyett a kanapén, majd a kanapé helyett egy hálószoba magányában kezdtük el fogyasztani a tartalmakat.

Az eredmény az lett, hogy szép lassan kiürült a grund, elfogytak a sportkocsmák, ritkultak a szurkolás apropóján szervezett összejövetelek, mindenki csak otthon nézi a meccset – egyedül dühöngve a kihagyott tizenegyes miatt.

Hogyan kapcsolódik ez az egész napjainkhoz?

Bár ez csak (tudósok által is leírt) elmélet, a közösségi oldalak nagyon alkalmasak arra, hogy a dolgozó társadalmi réteget távol tartsák olyan csacsiságoktól, mint a munkahelyi / politikai elégedetlenség és a sztrájk, ne adj’ isten egy tüntetés.

Az egyre terjedő internet kezdetben az intézményekbe, vendéglátó helyekre, majd az otthonokban hozta közelebb a világlátás élményét, a megismerés izgalmát és a jobb minőségű, könnyen elérhető tartalmakat. De aztán a nyilvános események helyett netcafékban, a netcafék helyett a nappaliban, majd a nappali helyett egy hálószoba magányában kezdtük el fogyasztani a tartalmakat.

Az eredmény az lett, hogy szép lassan elmaradtak a rendezvények, megszűntek a netcafék, megritkultak a koliszobába szervezett LAN-partik, és már mindenki csak otthon üti a vasat – egyedül dühöngve, ha lelövik a multiplayerben.

SUMMA

A leglényegesebb különbség Guglielmo Marconi és Mark Zuckerberg között (ha egyáltalán érdemes egy lapon említeni ezt a két embert) az, hogy előbbivel ellentétben az utóbbi nagyon is tisztában VOLT, VAN és LESZ találmánya káros társadalmi hatásával. A Facebook történetében számtalan sorsfordító pont kínálkozott, amikor megzabolázhatta volna a torzszülöttet, de – akár külső nyomásra, akár önszántából – mára biztosan tudjuk, hogy nem tette meg. A szellem kiszabadult a palackból: tombol, rombol és csak egy valami, egy globális technológiai összeomlás állíthatja meg, ami az adatfüggőségünk ismeretében egyet jelent egy nagy társadalmi összeomlással is. Ennek romjain átmászva, egy talán nem is annyira távoli napon vissza fogunk ülni a grundra, hogy megbeszéljük:

te, ez tulajdonképpen most mi a f@sz volt?!

FOMO

A helyzet persze rossz, de nem reménytelen. Ahhoz, hogy felvedd a harcot a FOMO-val, először is fel kell ismerned, hogy jellemző rád. A következő lépés Emily Balcetis, a New York-i Egyetem pszichológus docense szerint az, hogy létrehozol határokat, amin belül még vállalhatónak és kezelhetőnek érzed az információrohamot. A tudós szerint remekül kizökkenthet egy hagyományos ébresztőóra (végre valami, ami nem high-tech!), ami nem csak időkorlátot szabhat a mobilozásnak, hanem a rendeltetésszerű használatával elérheted, hogy éjszakára tök másik helyiségben hagyd a készüléket. Ja, és második lépésként még bírd ki azt is, hogy lefekvés előtt fél órával már nem nyúlsz hozzá a telefonhoz!

Nem megy? Akkor itt egy kis motiváció:

Testhorror: Így fog kinézni az ember pár szár év múlva a mobiltól és a játéktól

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!