Nem csak a játékmotor változik.

Azt már régóta lehetett sejteni, hogy az Epic Games és a CD PROJEKT RED hosszútávú együttműködéséből jó dolgok sülhetnek ki. Az óriáscég fejlesztette ki az iparágban elismert és sűrűn használt Unreal Engine játékmotort. Ezek után nem is volt kétséges egy erre épülő Witcher játék érkezése a jövőben.

2022 tavaszán fel is fedték a fejlesztők, hogy a Witcher 4 Unreal Engine 5 alapokra építkezik majd. Azt azonban senki sem gondolta volna, hogy egy másik Witcher játék is megjelenhet az Epic fejlesztésével. Fel is robbantak a közösségi oldalak, amikor 2022 októberének végén a fejlesztők bejelentették a szintén UE 5 alatt futó Witcher 1 Remake érkezését.

Úgy tűnik, hogy nem csak a játékmotor változik!

Ezúttal a CD PROJEKT RED harmadik negyedévét elemző, hivatalos dokumentumok árulkodtak a javában készülő címről. A The Witcher Remake leírása egyértelműen open-world RPG-ként hivatkozik a játékra, illetve az újragondolás szót is elhintették a szövegben. A Witcher 1 több, nagyobb pályára volt osztva, ám klasszikus értelemben nem számított open-world játéknak.

Úgy tűnik tehát, hogy azok is örülhetnek, akik rongyosra játszották a széria kezdeti darabját, hiszen teljesen új élményekkel gazdagodhatnak a Remake megjelenése után. A grafikai ráncfelvarrás sem hangzott rosszul, ám így valóban úgy érezhetik a rajongók, hogy megéri majd kifizetni ismét a játék árát. A megjelenés időpontja egyelőre ismeretlen, a fejlesztés korai szakaszában tart a projekt.

BRÉKING: Unreal Engine 5-ben készül a The Witcher Remake!

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

×