Gaming

A Microsoft most akkor leplezte le a GTA 6 megjelenési dátumát?

Lehetséges, hogy a Microsoft végre segít nekünk abban, hogy végre megtudjuk, mikor jelenik meg a világ legjobban várt játéka? Járjuk ezt körbe! Nos, a világ valóban már egy örökképvalóság óta várja a hivatalos információkat a következő GTA játékról. Az egyelőre cím nélküli következő GTA játékot persze mindenki GTA 6 néven emlegeti, a Rockstar pedig az év elején jelentette be a készülését. Bár történt egy erős szivárgás közben, a fejlesztők szerint ez nem befolyásol semmit.

Közben a GTA-t kiadó Take-Two vezérigazgatója nemrég azt is elmondta, miért tart ilyen sokáig, hogy kiadják a címet, ami hosszú évek óta készülhet.

Most azonban a Microsoft hivatkozik a dátumra, a jelenleg zajló Activision-Blizzard felvásárlás közepette.

Nos, mint tudjátok, jelenleg zajlik a Microsoft törekvése, hogy felvásárolja az Activision-Blizzardot, ám ezt elég nehézkessé teszi többek között az Egyesült Királyság versenyhatósága is, akik folyamatosan vizsgálódnak az ügyben. Ezzel kapcsolatban több dokumentum is nyilvánosságra kerül, nemrég például a Sony a PlayStation 6 megjelenési dátumára tett utalást.

A GamesRadar most arról számolt be, hogy miközben a Microsoft és a hatóságok között folynak a tárgyalások, a Microsoft nemrég közölte az Egyesült Királyság Versenyhatóságával, hogy

„a Grand Theft Auto VI várhatóan 2024-ben jelenik meg”.

Mielőtt mindenki izgatott lenne az ügyben, nem biztos, hogy ez hivatalos megerősítésnek tekinthető. Ahogy a GamesRadar is írja: a Microsoft a TechRadar cikkére hivatkozik (ami a Bloomberg egyik hírére hivatkozik), amiben az áll:

„A Rockstar jelenlegi és korábbi munkatársai úgy vélik, hogy a GTA VI-ra még legalább két évet kell várni, ami azt jelenti, hogy 2024-ben jelenhet meg.”

Ebben az esetben két dolog lehetséges. Az egyik, hogy a Microsoft, mint a piac egyik nagy szereplője, pontosan tudja, hogy a Rockstar mikorra tervezi a megjelenést, ami erről tájékoztatta a nagy kiadókat. Vagy pedig ők is csupán a sajtó feltételezései alapján határoztak meg egy dátumot.

Ha feltételezzük, hogy a Microsoft komoly piaci szereplőként tudhatnak belső információkat, akkor lehetséges, hogy 2024-ben lesz GTA 6 megjelenés. De azért ezt nem árt fenntartásokkal kezelni.

Ezt láttad már?

 

Elindult új webshopunk, nézz szét te is!

DV

Korábbi cikkek

Váratlan, nagyobb frissítést kapott a Modern Warfare III – Ezek élesedtek

2024.02.01. - Azt már a Call of Duty fejlesztői is megerősítették, hogy február 7-én érkezik…

15 perc telt el azóta...

Bejelentkezhetett a Dungeons and Dragons jogokért a kínai Tencent?

2024.02.01. - A Dungeons and Dragons egy népszerű, fantasy világban játszódó, nyílt végű asztali szerepjáték.…

46 perc telt el azóta...

7 realisztikus vadászszimulátor, aminek a trófeáid között a helye

Gábor János 2024.02.01. - Bár bízom benne, hogy sosem lőttél/lőnél le egy állatot (se), a…

1 óra telt el azóta...

Olyan menő Xbox kontrollereket mutattak be, hogy rögtön a tárcádhoz nyúlsz

2024.02.01. - Megmondom őszintén, annyire nem vagyok nagy rajongója az Xbox kontrollerek kialakításának, de el…

2 óra telt el azóta...

Megérkeztek az RTX 4080 Super tesztek – Ezt tudja az „olcsóbb” kártya

2024.02.01. - Az Nvidia 2022 szeptemberének végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX…

2 óra telt el azóta...

Ne dőlj be neki! – Álommunkát ajánlanak egy új, csaló SMS-sel

2024.02.01. - Az összes vírustípus közül talán a spyware és a malware a legkellemetlenebb, amibe…

3 óra telt el azóta...