Életmód

Lehidalsz, milyen menő a Debreceni Egyetem E-sport Központja

Még 2021-ben lehetett először hallani arról, hogy a Debreceni Egyetem annyira komolyan veszi a hazai esport közösség oktatását, hogy maga is külön esport központot tervez létrehozni. A látványtervek már akkor elképesztőek voltak, most pedig a Leet is meghívást kapott a hivatalos megnyitóra.

A Debreceni Egyetem E-sport Központja a Nagyerdei Stadionban épült ki.

A központ a stadion nyugati lelátójának déli oldalára eső, több mint 200 négyzetméteres területen, kétszintes kialakításban került átadásra. A kívánt funkció elérése érdekében a kétszintes térbe egy galériaszint került beépítésre, oly módon, hogy a központi tér megmarad kétszintes belmagasságúnak. A tér két végén kerül beépítésre az új födém, melyet a függönyfal előtt egy közlekedő híd köt össze. Erre a hídra érkezik fel egy térbe állított egykarú lépcső.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja 2019-ben egy konferencián azt mondta, az elmúlt években sok vita volt arról, hogy sport-e az e-sport, de szerinte ez ma már nem kérdés: egyértelmű, hogy világszerte a sportok közé sorolják.

„Ne gondoljuk azt, hogy ez nem igényel fizikai igénybevételt és nem igényel fizikai felkészülést is mindamellett, hogy nagyon komoly edzések, taktikai felkészülések, pszichológiai felkészülés, táplálkozási háttér kell ehhez a sporthoz is – hangsúlyozta akkor a kancellár.

Ezért az egyetem számára oktatási, kutatási és fejlesztési szempontból is fontos ez a terület. Az informatikai és a gazdaságtudományi kar már be is épített bizonyos képzési elemeket, de a jövőben önálló szakok, specifikációk megjelenése is várható.

A központban egyébként összesen 70 gép áll rendelkezésre, ennyien tudnak egyszerre játszani. A gépek ráadásul erős hardverrel rendelkeznek, mindegyik nagyjából 1,5 millió forintból épült.

A központot leginkább edukációs célra használják majd, illetve a DEAC esport szakosztályának edzéseit és rendezvényeit, versenyeit tartják majd itt. Helyett kapott egy külön edzőterem is, konzolos játékokat és versenyeket is lehet tartani, sőt: iPadokon mobiljátékokra is lehetőség van.

A központ 179 és fél millió forintból készült, de az utolsó fillérig megérte. Kiváló helykihasználtság, új generációs berendezések, gépek, konzolok jellemzik, és valóban segíti az esport fejlődését.

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

Az összes Xbox-játék megjelenhet PlayStationre. Az összes!

Bódi Dániel 2025.05.02. - A Microsoft elég hamar pontot tett a néhány hónappal ezelőtt felröppent…

27 perc telt el azóta...

Így oldd fel a Warzone legújabb fegyverét, a különleges BAL-27-et

2024.05.02. – A Warzone és Modern Warfare III fejlesztői nem fogják vissza magukat, ha a fegyverekről van…

54 perc telt el azóta...

Ezért nem jelenik meg senkinél a CS2 Overwatch menüpontja

2024.05.02. – A Valve több szinten is próbálta megakadályozni a csalók munkáját a Counter-Strike játékokban.…

1 óra telt el azóta...

Szokni kell majd az Intel asztali processzorainak új elnevezéseit

2024.05.02. – Az Intel 14. generációja 2023 őszén mutatkozott be, az AMD Ryzen 7000 családja…

1 óra telt el azóta...

Hamarosan visszatérhet a Vanguard-éra rettegett Warzone fegyvere

2024.05.02. – A Warzone és Modern Warfare III fejlesztői szezononként két nagy frissítést szállítanak. Az…

2 óra telt el azóta...

15.000 forint helyett teljesen ingyen adnak két szuperjó játékot

Bódi Dániel 2024.05.02. - Hiába a PC-s játékosok egy részének az Isten tudja honnan eredő…

4 óra telt el azóta...