E-sport központot hozott létre a Debreceni Egyetem a Nagyerdei Stadionban. A látvány elképesztő, ahogy a cél is.

Még 2021-ben lehetett először hallani arról, hogy a Debreceni Egyetem annyira komolyan veszi a hazai esport közösség oktatását, hogy maga is külön esport központot tervez létrehozni. A látványtervek már akkor elképesztőek voltak, most pedig a Leet is meghívást kapott a hivatalos megnyitóra.

A Debreceni Egyetem E-sport Központja a Nagyerdei Stadionban épült ki.

A központ a stadion nyugati lelátójának déli oldalára eső, több mint 200 négyzetméteres területen, kétszintes kialakításban került átadásra. A kívánt funkció elérése érdekében a kétszintes térbe egy galériaszint került beépítésre, oly módon, hogy a központi tér megmarad kétszintes belmagasságúnak. A tér két végén kerül beépítésre az új födém, melyet a függönyfal előtt egy közlekedő híd köt össze. Erre a hídra érkezik fel egy térbe állított egykarú lépcső.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja 2019-ben egy konferencián azt mondta, az elmúlt években sok vita volt arról, hogy sport-e az e-sport, de szerinte ez ma már nem kérdés: egyértelmű, hogy világszerte a sportok közé sorolják.

„Ne gondoljuk azt, hogy ez nem igényel fizikai igénybevételt és nem igényel fizikai felkészülést is mindamellett, hogy nagyon komoly edzések, taktikai felkészülések, pszichológiai felkészülés, táplálkozási háttér kell ehhez a sporthoz is – hangsúlyozta akkor a kancellár.

Ezért az egyetem számára oktatási, kutatási és fejlesztési szempontból is fontos ez a terület. Az informatikai és a gazdaságtudományi kar már be is épített bizonyos képzési elemeket, de a jövőben önálló szakok, specifikációk megjelenése is várható.

A központban egyébként összesen 70 gép áll rendelkezésre, ennyien tudnak egyszerre játszani. A gépek ráadásul erős hardverrel rendelkeznek, mindegyik nagyjából 1,5 millió forintból épült.

A központot leginkább edukációs célra használják majd, illetve a DEAC esport szakosztályának edzéseit és rendezvényeit, versenyeit tartják majd itt. Helyett kapott egy külön edzőterem is, konzolos játékokat és versenyeket is lehet tartani, sőt: iPadokon mobiljátékokra is lehetőség van.

A központ 179 és fél millió forintból készült, de az utolsó fillérig megérte. Kiváló helykihasználtság, új generációs berendezések, gépek, konzolok jellemzik, és valóban segíti az esport fejlődését.

Ezt láttad már?

Túl zajos a számítógéped? – Így találhatod meg a probléma forrását

 

×