Bár csak alig egy órára szűnt meg működni a TikTok, a felhasználók annyira bepánikoltak, hogy volt aki elsírta magát.

November 4-én, este 18 óra körül érdekes jelenség történt. A TikTok világszerte felmondta a szolgálatot, azok akik beléptek a „no internet connection”, vagyis a „nincs internetkapcsolat” szöveggel találták szembe magukat. Ez persze félreérthető volt, hiszen a hibát nem az internetkapcsolat hiánya okozta, hanem a TikTok szervereinek hibája.

Pörögtek a hibajelentések és a pánikszerű, csalódott vélemények.

 

A jelenség után nem sokkal megszaporodtak a jelentések a DownDetector.com oldalon, ahol rendszeresen lehet követni, ha egy szolgáltatás valakinél nem működik megfelelően. Tegnap este tehát hirtelen több mint 100 ezer hibajelentés érkezett, sőt kommenteket is hagytak a csalódott felhasználók.

„Annyira kivagyok, sírtam, amikor nem tudtam bejelentkezni a TikTokba” – írta egy felhasználó.

„OMG, miért nem működik a TikTok?? – kérdezte egy másik.

Sokan a Twitteren fejezték ki csalódottságukat. Voltak, akik azt feltételezték, hogy mindez Elon Musk műve, aki meghekkelte a TikTokot. Musk nemrég arról beszélt, hogy szeretné feléleszteni a Vine platformot, ami a TikTok méltó ellenfelévé válhat. Szóval nem csak megijedtek a felhasználók, de összeesküvés-elméletek is születtek.

A TikTok egyébként nem sokkal 7 óra után újra működött, így mindenki nyugodtan folytathatta a videók nézegetését. Az viszont Facebook leállásakor is elmondható volt, hogy az emberek iszonyatosan frusztráltak tudnak lenni, amikor kedvenc vagy alapvető közösségi média szolgáltatások megszűnnek működni. A jelenség annyira érdekes, hogy talán hamarosan komolyabban foglalkozunk majd a témával.

Ezt láttad már?

Pár ezres gamer PC és olcsó telefon? – A NAV-nál ezekre is lecsaphatsz

 

×