Kiderült mennyi user adata szivárgott ki a social mediában – a „bajnok” többet veszített, mint a két legnépesebb ország lakossága, együttvéve!

Sokkoló összegzés látott napvilágot arról, hogy hogyan kezelhetik a felhasználói adatokat, köztük a tiédet, az egyes közösségi média platformok. A Proxyrack először is azt tárta fel, hogy mennyi nagy adatszivárgási balesete volt a legnagyobb és legismertebb oldalaknak, a fennállásuk óta.

Ezen a listán messze a Facebook viszi a pálmát (8 darab), mégsem ők veszítették el a legtöbb bizalmas user adatot!

Forrás: Proxyrack

A legnagyobb leakek top 5-ös ranglistáján olyan alkalmazások sorakoznak a Nagy Kékség mögött, mint a LinkedIn (4), a Twitter (4), a Yahoo (4) és a MySpace (3). Érdekes, hogy pont a két legidősebb szolgáltató, a ’94-es alapítású Yahoo, illetve a 2003-ban létrejött MySpace szenvedte el a legkevesebb adatszivárgást. Korukból adódóan ugyanakkor az is törvényszerű, hogy kevésbé korszerű technológiákkal működtek, mint fiatalabb társaik, ezért hamarabb fogtak ki rajtuk a hackerek. A Yahoo-n legalábbis, ami abszolút rekordere a legtöbb elveszített felhasználói adatnak:

több mint 3,5 milliárd user bizalmas szféráját sikerült eddig rajtuk keresztül megsérteni – ez annyi, mint Kína, India, az Európai Unió és az Egyesült Államok lakossága, összesen!

Nem semmi a MySpace közel 720 milliós mérlege sem, viszont ezen a hálón még jóval kevesebben voltak jelen, mint a Yahoo mögött dobogósók felületein. A Face-en 2,1 milliárd, a LinkedIn-en 1,05 milliárd user adatát sikerült ellopnia a hackereknek.

Forrás: Proxyrack

Nyilvánvaló, de azért a rend kedvéért álljon itt, hogy ezen adatbázisok között persze nagyon sok az átfedés, hiszen a legtöbbünk legalább 3-4 közösségi alkalmazásban jelen van (a csevegő appokon felül), de akkor is sokkoló számok!

Szubjektív adalék: ezt a kizárólag száraz adatokból mérő Proxyrack külön nem firtatja, de a legmocskosabb szivárgás mind közül a Facebook-é, mert amíg a többiek hibából, mulasztásból, óvatlanságból adódóan veszítettek bizalmas információkat, addig ők 2018-ban pénzért is adtak el egy nagy kazallal (87 millió usert érintett), a Cambridge Analyticának. A Kékség ráadásul egyre rosszabb tendenciát mutat: a 8 nagy adatvesztés felét 2019-ben produkálták.

Mindeközben a Twitternél:

Elon Musk máris sarcol: ez a funkció biztosan drága lesz a Twitteren

 

×