Ha nem láttad volna még ezt a Netflix-történelmi sorozatot, akkor érdemes mielőbb pótolni, mert heteken belül lekerül a kínálatból.

A múlt hónapban nagyon sokan meglepődhettek, mikor a Hemlock Grove-ot a távozó tartalmak listáján láthatták a Netflixen. A horrorsorozat bár semmilyen téren nem mondható különösen sikeresnek, amitől sem a kritikusok, sem pedig a nézők nem voltak elájulva, a szolgáltató történetében mégis fontos szerepet tölt be.

Ez a sorozat ugyanis az első saját gyártású tartalmak között volt, egészen pontosan a harmadik exkluzív cím volt a Netflixen a Lilyhammer és a Kártyavár után. A streaming-óriás azonban valamiért mégis a búcsú mellett döntött, és mint kiderült, nem ez az utolsó meglepő ikonikus távozó. Ugyanis mint a napokban kiderült, az előbb említett Lilyhammer novemberben szintén elhagyja a Netflixet, ami azért is lehet kifejezetten fájó,

mert bár egy közepes szériáról van szó, ez volt a legesleglső Netflix Original sorozata.

És miért távoznak ezek az Netflix-történelmi tartalmak?

 

Ha most elindítanád a Lilyhammert, akkor tulajdonképpen pontosan azt a ‘Netflix Original Series’ feliratot látod, mint bármelyik másik saját gyártású műsornál. Ez viszont azért is megtévesztő, mert valójában nem minden Original-tartalomnak a Netflix a tulajdonosa, ugyanis a vállalat sokat csak licenccel. Azaz a sorozatot tényleg ők készítették el, de nem ők a jogbirtokosok. Ez történt egyébként a Daredevillel és az összes többi Netflixes Marvel-sorozattal, melyek néhány hónapja a Disney+-ra vándoroltak – vagyis a jogtulajdonos platformjára.

Ugyanez a helyzet a Hemlock Grove és a Lilyhammer esetében is: a Netflix csak a megfilmesítéshez/sorozatkészítéshez szükséges jogokat kapta meg, azok lejártával viszont a tulajdonos igényt tarthat az alkotásokra, ha pedig nem hosszabbítanak szerződést, akkor le is vetetheti a szolgáltatásról.

A Hemlock Grove jogait például a Gaumont International Television birtokolja, és 2022. október 23-án hagyta el a Netflixet. A Netflix 10 évre szóló engedélye a Lilyhammerre novemberben lejár, és a cég úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg, ami azt jelenti, hogy idén novemberben el fog tűnni a kínálatból.

Hogy a jövőben mikor és hol lehet majd megnézni ezeket a sorozatokat, azt még nem tudni. Addig viszont még lehet pótolni a Lilyhammer mindhárom évadát, ha kíváncsi vagy arra, honnan indult a streaming szolgáltatás nem kevesebb, mint egy évtizeddel ezelőtt.

via – What’s on Netflix

Ezt is érdemes elolvasnod:

Elmentek ti a… – Kiakadtak a rajongók: ekkor jön a House of the Dragon 2. évadja

 

×