Végre MIND vehetünk Teslát: ennyibe fog kerülni Elon Musk olcsó e-autója
A gyártó némi halogatás után eldöntötte, hogy belevág és elkészíti megfizethető népautóját – de mennyi az annyi, és kell-e kompromisszumot kötni?
A gyártó némi halogatás után eldöntötte, hogy belevág és elkészíti megfizethető népautóját – de mennyi az annyi, és kell-e kompromisszumot kötni?
A gyártó némi halogatás után eldöntötte, hogy belevág és elkészíti megfizethető népautóját – de mennyi az annyi, és kell-e kompromisszumot kötni?
Végre megvalósulhat az elektromos autókra vágyó kispénzű vásárlók álma, és
megvehetik a maguk Tesláját – kb. feleannyiért, mint a mostani legolcsóbb Model 3-at!
Elon Musk nemrég jelentette be, hogy megkezdték az új, népautónak szánt széria tervezését, ami azért hírértékű, mert idén eddig két szalmaszálat nem tettek keresztbe az ügyben – hívja fel a figyelmet az e-cars.hu.
A világ leggazdagabb embere már évek óta hitegeti a világot azzal, hogy lesz olcsó Tesla, ám ennél több konkrétum egészen eddig nem érkezett – holott közben lezajlott a Cybertruck terepjáró és a Semi kamion fejlesztése is. Musk bevallása szerint nem véletlenül tartották ezt a sorrendet – mint mondta,
„mindazt amit az S-től, X-től, 3-tól, Y-tól, Cybertrucktól és a Semitől tanultunk azt megkapja az új platform”.
Nem kizárt egyébként, hogy az új Tesla bejelentéséhez a nemrég debütált Optimus humanoidot is ki kellett várni – gyanítjuk, hogy a robot ipari felhasználásra szánt változataival (ha van ilyen) épp’ a gyártósor munkáját akarják felgyorsítani.
A Model 2 (?) gyors kidolgozásának alighanem piaci okai vannak: brutális az infláció, nagyon elszabadultak az árak, és ez alól nem kivételek az e-autók sem. Szóval ha Elon még több kocsit szeretne eladni, akkor nem felfelé, hanem lefelé kell bővítenie a kategóriakínálatot, hogy a vékonyabb pénztárcával rendelkezők is megengedhessék maguknak a márkát. A tervezett jármű bevallottan
szűkösebb lesz, mint a Model 3, de jóval olcsóbb is: amíg a mostani legkisebb Tesla 47 ezer dollárba kerül (19,5 millió forint), alsó kategóriás utódját már 25 ezer dollártól (kb. 10,4 millió forint) lehet majd megvásárolni.
Ez a 3 zseni megválthatta volna a világot: 122 éves az első elektromos autó és 45 az okosmobil őse!