Ha a Tesla tervei bejönnek, akkor ez a humanoid robot válthatja majd le az embereket a gyárakban.

Ami korábban egy tapadós szerkóba öltöztetett táncos kedvű ember, az most már egy működő, bár az előzetes koncepciókra nem sok mindenben hasonlító humanoid robot. Ezt ígérte végülis Elon Musk, aki szerint a Tesla emberszabású gépe lassan, de egészen biztosan ki fogja szorítani az embert bizonyos munkakörökből. Ez pedig úgy a jövő, hogy mindez ma kezdődött el.

Természetesen Musk ezúttal sem találta fel a spanyolviaszt, ugyanakkor erősen belemutatott a jövőbe, amikor a nagyérdemű előtt is leleplezte a Tesla robotjának működgető prototípusát. Az Optimus névre keresztelt robot küllemében semmi újat nem mutatott, némileg a Boston Dynamics robotjait idézi, bár azokhoz képest jelentősen korlátozott a mozgásban. Ez azonban nem feltétlenül baj, Musk szerint ugyanis összesen nyolc hónap alatt jutottak el egy működő szerkezethez.

Az Optimusból az eseményen két modellt is villantottak: a sétáló modell kereskedelmi forgalomban is kapható alkatrészekből állt, míg a járóképtelen második a Tesla saját aktuátoraiból tevődött össze. De mindez viszont csak apró részlet a szenzoraihoz képest, melyeket a Tesla autóiból kapott örökül

Ezekkel az érzékelőkkel felvértezve a robot kvázi „emberként lát”, képes felismerni és megkülönböztetni maga körül a dolgokat, úgy pedig képes olyan egyszerűbb feladatok ellátására, amikre egy ember. Az egészet pedig a Tesla autóinak a hardvere működteti, persze egy teljesen átalakított, emberi tevékenységre trénírozott szoftverrel megtámogatva.

A bemutató során azt is láthattuk, hogy nagyjából milyen típusú feladatokra, munkakörökre szánják az Optimust. Eszerint a Musk robotja nemcsak a ház körüli teendőket fogja tudni levenni az tulajdonosa válláról, hanem az egyszerűbb fizikai, gyári munkától is megkímélheti az embert.

A munkát pedig bírni fogja, köszönhetően a 2,3 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomagjának, amivel elméletileg egy teljes napon képes dolgozni. És mivel a Tesla még a Terminátorra is gondolt, a robotokra egy külső biztonsági kapcsolót is szerelt, mellyel meghibásodás esetén szinte azonnal ki lehet őket kapcsolni.

Ha pedig hihetünk Musknak, akkor még csak irreálisan drága sem lesz az új munkaérő, amiért a Tesla 20.000 dollárt, jelenlegi árfolyamon körülbelül 8,6 millió forintot kérhet. 

A robotmelós pedig ilyen áron sokkal vonzóbb befektetés lehet a gyártóknak, mint az ember. A gép ugyanis nem fárad el, nem kell szünetet tartania, nem lesz beteg, nem megy szabadságra, nem vonatkoznak rá az emberi szabályok, nincsen kitéve balesetveszélynek, és bár az akkumulátorát tölteni kell, és néha karban kell tartani, hosszú távon sokkal olcsóbb, mint egy ember.

Ezt is olvasd el:

Háború: Egy 17 éves ukrán tinédzser zseniális találmánya életeket menthet

 

https://leet.hu/akcios-szoftverek/

×