Sokan várták a Fortnite keddi frissítését, mely ezúttal csak egy mezei Content Update volt. Nem véletlenül, hiszen a fájlok és a küldetések alapján úgy tűnt, hogy viszontláthatjuk az ikonikus repülőgépeket a szigeten. 15:00 órakor az Epic Games megnyomta a bizonyos piros gombot, ám a közösségnek ezúttal csalódnia kellett. Csak nem akartak megjelenni a járművek a pályán, a leakerek is mélyen hallgattak.
Pár órán belül aztán kiderült, hogy a fejlesztők nagy eséllyel meggondolták magukat. Kicserélték a héten élesedő küldetések listáját, repülők helyett pedig Crash Pad tárgyakkal szórakozhatnak a játékosok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne térhetnének vissza X-4 Stormwingek, sőt, a napokban ismét kiszivárgott egy videó a repülőkről.
Lebegő kifutókat kaphatnak az ikonikus járművek!
A fenti videót a szintén veterán leakernek, Kooooomarnak köszönhetjük. Jól látható, hogy az Epic Games saját kifutópályákat is tervezett a repülőkhöz, így garantáltan vissza fognak térni. A Fortnite v22.30-as frissítése máris átkerült a Staging szerverekre, azaz jövő hét kedden már a felhasználók gépeire is megérkezhet majd. Sokan reménykednek, hogy az üzemanyaggal nem törődő változatok térnek vissza, ám erre egészen kevés esélyt látni, túl OP lenne pl. rotálásnál. A hivatalos visszatérésig természetesen érdemes pletyka szinten kezelni a repülőgépek újbóli debütálását, ám a fenti videó alapján a fejlesztők is nagyon várják már.
Bódi Dániel 2024.02.14. - Összesen 13 (+3) nyomós okot tudok felsorolni, miért éri meg februárban…
2024.02.14. - Február hetedikén hivatalosan is elstartolt a Warzone és a Modern Warfare III második, közös…
2024.02.14. - Ha a nyers erőt nézzük, akkor az AMD jelenlegi generációja elveszítette a harcot…
2024.02.14. - 2023 szeptemberében debütált a Counter-Strike 2 éles verziója. Az immáron Source 2 alapokra…
2024.02.14. - Az Intel 2021-ben mutatta be az Alder Lake nevet viselő, 12. generációját. A…
2024.02.14. - A Warzone fejlesztői a Season 2 frissítés során több fegyveren is erősítettek, gyengítettek.…