Tech/Tudomány

Óvatosan a vásárlásnál! – Jóval gyengébb RTX 3060-at adott ki az Nvidia

Már nyár elején érkeztek olyan pletykák, mely arról szóltak, hogy az Nvidia két, alsó(bb) kategóriás kártyáját is átalakítaná. Az RTX 3060 Ti a „szemétként” megmaradt GDDR6X memóriákat kapná meg, az „új” RTX 3060 a korábbi 12 helyett egy gyengébb, 8GB-os specifikációval érkezne a polcokra. Azóta kiderült, hogy valós pletykák voltak ezek is, múlt héten a GDDR6X 3060 Ti már meg is jelent. Ez nem feltétlenül probléma, hiszen az első tesztek alapján erősebb lehet az eredeti verziónál. Az RTX 3060 esete már más tészta. A kártya ereje miatt a 8GB VRAM még a kisebb probléma, ám a megnyirbált memóriabusz már a nyers teljesítményre is hatással lehet. Az Nvidia azonban itt sem várt sokat a kiadással.

Kedden hivatalosan is megérkezett az RTX 3060 8GB!

A Videocardz szúrta ki, hogy a Manli weboldalára már fel is került az „új” RTX 3060 modell, majd később az ASUS is követte őket. A korábban kiszivárgott specifikációnak megfelelően, 4 GB-tal kevesebb VRAM-mal, és a korábbi 192-bites memória busz helyett 128-bitessel érkeznek a frissített változatok. A benchmarkokra még várnunk kell, ám a tippek alapján akár 10-15%-os teljesítményromlást is elképzelhetünk. A legrosszabb az egészben, hogy rengeteg külföldi webshop a „sima” változatokkal egy kategóriában árulja már most is. Az alacsonyabb árcédula pedig több gyanútlan vásárlót is megtéveszthet majd az elkövetkezendő időszakban, remélhetőleg a korrektebb eladók odafigyelnek erre. 

Arpi

Korábbi cikkek

7 film, amiből döbbenetesen nagy botrány lett

Bódi Dániel 2023. 08. 02. - A filmkészítők élete sem játék és mese, főleg akkor…

15 perc telt el azóta...

Gyakori Gamer kérdések – Íme a leghülyébb vásárlói kérdések játékokról

Gábor János 2022.12.29. - A világháló messze legszórakoztatóbb tartalmai közé tartoznak a hülye kérdések, amelyek…

1 óra telt el azóta...

Ilyen a tökéletes nő és férfi a 3 legnagyobb képgeneráló AI szerint

Gábor János 2023.07.04. - Nem sok kétséget hagy a Bulimia Project kutatásának eredménye arról, hogy…

2 óra telt el azóta...

Igaz ez? – A töltőképernyők állapotjelzője tényleg egy nagy kamu?

Bódi Dániel 2023.07.03. - "A támadásokat a B-gomb lenyomásával kerülheted el. Ne felejtsd, a HP-potion…

3 óra telt el azóta...

MINDEN, amit tudnod kell az újabb GDDR7-es VRAM-ról

RP 2023.07.05. - A videókártyáknál manapság GDDR6 és GDDR6X memóriákkal találkozhatunk, ha végigolvassuk a gyártói…

4 óra telt el azóta...

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

13 óra telt el azóta...