Magyarok a csúcson – FORBES TECH SUMMIT 2022 címmel indít konferenciát a Forbes Magyarországon, melynek olyan vendégei is lesznek, akiket jól ismerünk a gaming világából. A konferencián többek között olyan technológiai újdonságokról lesz szó, mint a mesterséges intelligencia, az applikációk, amiket világszerte használnak, robotika az agráriumban, és azok a magyarok, akik ezeket megalkották. Az első Forbes Tech Summiton ott lesznek a hazai Twitch vezető arcai is:
Komzsik János és Fábián István, vagyis a TheVR szintén vendégként lesz jelen.
Az est házigazdái Balogh Petya angyalbefektető és az egykori NNG alapítója, illetve Galambos Márton főszerkesztő lesznek. A TheVR a következő témában beszélget a Forbes honlapja szerint:
Streamingóriások vs bihari kontent Debrecenből. A YouTube után ma már a Twitch a fő felületük, a Jani és Pisti, vagyis a TheVR több mint 500 ezer követővel a legnagyobbak itthon.
Az eseményen egyébként számos magyar úttörő ott lesz, akik kivételesen sokat tesznek a technológia fejlődéséért. Többek között láthatjátok az autók önjáró rendszerein dolgozó Kishonti Lászlót, Fehér Gyula befektetőt az egykori Ustream alapítóját, Bojár Gábort a Graphisoft alapítóját és olyan magyar tech arcokat, akik munkájukkal a világ legjobbjai közé kerültek.
A Forber Tech Summit 2022 november 11-én lesz a CEU Summer University-n. Jegyet itt tudtok venni rá.
Borítókép: Forbes.hu
Bódi Dániel A filmvilág sosem volt még annyira nyitott és szinte mentes a tabutól, mint…
Bódi Dániel 2022. 05. 03. - A fekete lyukak sokáig csak elméletben léteztek, egészen 2019-ig,…
Gábor János 2024.02.04. - Most már bármelyik pillanatban bejelentheti a Warner Bros. és az HBO,…
Gábor János 2024.02.04. - A Pocketpair annak ellenére sem lehet felhőtlenül boldog, hogy az általa…
RP 2022. 07. 11. - A nagy nyári melegek miatt bizony gondok akadhatnak az alapjáraton…
Gábor János 2024.02.04. - Visszataszító húzással lopkodhatja össze az adataidat más böngészőkből az Edge, és…