Életmód

Idén 8 milliárdan leszünk, de tudod ebből hányan használják a Facebookot?

Nem is olyan rég Meta lett a neve annak a cégnek, amit korábban csak Facebooknak neveztünk. A cég, mely 2004-ben Mark Zuckerberg vezetésével létrehozta a Facebook közösségi oldalt, mára a világ legismertebb oldala. Még mozifilm is készül arról, hogy hogyan lett akkora siker, hogy a maga idejében elsöpörte az összes közösségi oldalt.

De vajon hányan használják a Facebookot nap mint nap?

Ehhez talán érdekes adalék, hogy ENSZ előrejelzése szerint idén elérjük a 8 milliárdos népességet a Földön. A 2020-as adatok szerint 7,7 milliárdan vagyunk, de ez persze folyamatosan nő. Az ENSZ szerint a Föld lakosainak száma 2022. november 15-én fogja elérni a nyolcmilliárdot. A gyarapodás nem torpan majd meg: a népesség 2030 elején 8,5 milliárd, 2050-ben 9,7 milliárd, 2100-ban pedig 10,4 milliárd körül alakulhat.

Ha tehát azt vesszük alapul, hogy ma kb. 8 milliárdan élünk a Földön, akkor érdekes lesz látni, hogy ebből hányan használják napi szinten a Facebookot. Erről pedig maga a Meta adatai gondoskodnak. Nos, az Omnicoreagency a Meta adatai alapján kiválóan összegzi a statisztikákat.

A Facebooknak több mint 2,9 milliárd havi aktív felhasználója van.

Utóbbi adat egyébként 2022 februárjában született, de ki lehet jelenteni, hogy nagyjából 3 milliárd ember fent van a Facebookon. Majdnem 2 milliárd ember (1,93) napi szinten néz körül a közösségi oldalon. Néhány egyéb érdekes Facebook statisztika:

  • A Facebook-felhasználók 56%-a férfi.
  • A Facebook-felhasználók 44%-a nő.
  • A Facebook-felhasználók legnagyobb csoportja 25 és 35 év közötti.
  • Tízből körülbelül hét amerikai felnőtt (69%) használja a Facebookot.
  • A 65 év feletti idősek alkotják a legkisebb csoportot a Facebookon (4,8%).
  • A Facebook-felhasználók 23,8%-a 18-24 év közötti.
  • A főiskolát végzettek 82%-a a Facebookon van.
  • A 75 000 dollárnál nagyobb bevétellel rendelkező online felhasználók 75%-a a Facebookon van.
  • A Facebook napi aktív felhasználóinak csaknem 90%-a az Egyesült Államokon/Kanadán kívülről érkezik.
  • A Facebook legnagyobb közössége Indiában van, több mint 320 millió felhasználóval.
  • A több mint 100 millió Facebook-felhasználóval rendelkező országok közé tartozik India (320), az USA (190), Indonézia (140) és Brazília (130).
  • A Facebooknak több mint 10 millió hirdetője van.
  • A felhasználók átlagosan 34 percet töltenek a Facebookon naponta.
  • A Facebook-felhasználók 81%-a csak mobileszközön keresztül éri el a platformot.
  • Több mint 1,8 milliárd Facebook-felhasználó csatlakozott valamilyen csoporthoz.

Érdekesség, hogy Mark Zuckerberg első ötlete a Facemash volt, egy olyan oldal, ahol össze lehetett volna hasonlítani az emberek arcát, és kiválaszthattuk volna, hogy „ki a dögösebb”. Zuckerberg második ötlete, a „TheFacebook” egy online diákkönyvtár volt. A Facebook egyébként a világ harmadik leglátogatottabb webhelye. A Facebook-felhasználók 96,3%-a használ legalább egy másik közösségi média platformot. De melyiket?

Ezt láttad már?

 

DV

Korábbi cikkek

899 forintért 8 játék között egy legendás RPG-t is berámolhatsz

Bódi Dániel 2024.02.02. - Érdemes most már megtanulni, hogy a magyar előfizetők különösen jól járnak…

2 óra telt el azóta...

Ennyire beteg és furcsa horrorjáték 10 évente, ha megjelenik

Bódi Dániel 2024.02.02. - Bár magyar fordításban sosem jelent meg John W. Campbell Jr. 'Who…

6 óra telt el azóta...

Ez jól kezdődik: baj van a Galaxy S24 kijelzőjével – a Samsung is elismerte

Gábor János 2024.02.02. - Elég hamar kiderült egy zavaró, de nem megoldhatatlan probléma a Samsung…

8 óra telt el azóta...

A TOTY Messi-fiaskóval kinyírta az FC 24-et az EA Sports

2024.02.02. - Tavaly azt hittük, hogy a Hero csomagnál nem fog már nagyobbat hibázni az…

8 óra telt el azóta...

Brutális lesz a Netflix éve: Ez a 93 (!!!) sorozat már biztosan érkezik idén

A Netflix 2024-ben sem lazsál: legalább 93 olyan okot ad rá, miért érdemes előfizetni a…

8 óra telt el azóta...

Season 2-től teljes squadokat is megéri majd legyőzni Warzone-ban

2024.02.02. - A Warzone fejlesztői időről időre új dolgokkal, mechanikákkal dobják fel a meccseket. A…

9 óra telt el azóta...